Zöld utat kaphat az Eurovegas

Vágólapra másolva!
Döntő szakaszba érkezett a Bezenye és Hegyeshalom határába tervezett óriási kaszinó, az Eurovegas ügye: május végéig benyújtják az építési engedélyhez szükséges terveket, közölte a Trend osztrák magazinnal Hans Asamer osztrák építőanyag-iparos, a vállalkozás fő résztvevője, cáfolván azokat a magyar sajtójelentéseket, miszerint Bezenye helyett Budapesten létesül a kaszinó.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint az első lépcsőben - idén ősztől 2010 őszéig - felépül a 350 hektáros területen egy kaszinó 1300-1500 nyerőgéppel és száz rulett-, póker- és blackjack asztallal, és egy négyezer fő befogadására alkalmas konferencia központ. Tervbe vették egy hatalmas toronyszálloda és egy wellness központ megépítését is.

A második szakaszban többek között még egy kaszinó és egy golfpálya épül a hozzá kapcsolódó exkluzív rezidenciákkal, és tervezik egy versenypálya kialakítását is luxusautók számára.

Korábbi hírek szerint az Eurovegas Hungary Zrt. 700 millió eurót (több mint 180 milliárd forint) költ a beruházásra, amely várhatóan 2500 embernek ad majd munkát. A cég kaszinónként évi 1,07 milliárd forint koncessziós díjat fizet az államnak.