Emelkedett nyitáskor a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,49 pontos emelkedéssel, 22 829,71 ponton nyitott csütörtökön, ami legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 0,40 százalékos erősödés.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi piacokon optimista a hangulat, bár nem tudni mennyire lesz ez tartós - mondta Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír vezető elemzője. Hozzátette, hogy szerdán elsősorban az amerikai tartós javak rendeléseinek vártnál kedvezőbb áprilisi alakulása váltotta ki az optimizmust.

Az elemző kiemelte, hogy a forint a nyitás előtti elektronikus kereskedésben újabb 3 éves csúcsra, 241,60-ra erősödött az euróval szemben. Véleménye szerint ha folytatódik a forint erősödése, valamint a tőzsdei hangulat is kedvező marad, akkor akár egy-másfél százalékkal is emelkedhet a BUX, főleg az OTP és a Magyar Telekom vezérletével. Megjegyezte, hogy a gyógyszergyártóknak ugyanakkor nem kedvez az erős forint.

Erőssebben zárt Tokió

A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön erős emelkedéssel zárt követve a Wall Street szerdai teljesítményét, amely főként a tartós cikkek iránti kereslet vártnál kedvezőbb áprilisi alakulásának volt köszönhető. Erősítette a jegyzéseket, hogy a jen gyengült a dollárhoz képest, előnyös helyzetbe hozva a japán exportőröket.

A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 415,03 pontos, azaz 3,03 százalékos emelkedés után átlépve a 14 ezres határt, 145 124,47 ponton végzett. Szerdán 1,32 százalékos veszteséggel 13 709,44 ponton zárt, 10,44 százalékkal alacsonyabban az év véginél.

Nyugat-Európa emelkedőben

Csütörtök reggel a nyugat-európai részvénypiacok magasabban kezdtek követve a Wall Street, illetve az ázsiai tőzsdék mozgását. Elsősorban a bányaipari cégek jegyzése javult, a bankpapírok változatlanul gyengék maradtak.

A Rio Tinto 1,8 százalékkal javult azután, hogy kétszámjegyű termelésnövekedést jósolt a következő hét évre, továbbá egy 178 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot annak túlságosan alacsony volta miatt utasított el. A BHP Billiton 1,6, az Anglo American 0,7 százalékkal emelkedett. A legnagyobb vesztesek között volt viszont az Infineon, amely 8,4 százalékkal süllyedt, mert közölte: ebben a negyedben a várakozásokat felülmúló működési veszteségre számít. A Volkswagen 1,1 százalékkal esett, miután a Deutsche Bank a céget a "tartás" helyett az "eladás" kategóriába sorolta át.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója a nyitás után fél órával 0,2 százalékos nyereséggel 1329,25 pontnál tartott, közel 1 százalékkal javult a szerdai szinthez képest.

Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 több mint 24 pontos nyereséggel kezdett, fél óra múlva 20,6 pontos nyereségnél tartott.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 több mint 21 pontos nyereséggel indult, fél óra múlva 27,4 pontos nyereségben volt.

Párizsban a CAC-40 több mint 4 pontos nyereséggel nyitott, fél óra múlva 12,7 pontos nyereségnél járt.