Épül a Hajógyári Álomsziget

Vágólapra másolva!
A Budapest és Pest megye területére 2007 decemberében kiírt kaszinó-pályázat nyertese az Álomsziget Entertainment Zrt. lett, akinek - 2007-es árakon áfa nélkül - évente legalább 900 millió forint koncessziós díjat kell fizetnie.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyminisztérium honlapján olvasható hirdetményekből kiderül, hogy a koncesszió 20 évre szól, a díj legkisebb összege évi 900 millió forint.

A PM és a nyertes pályázó, a koncessziós pályázatra alakult Álomsziget Entertainment Zrt. most kezdi meg a tárgyalásokat a koncessziós szerződésről, amire 60 nap áll rendelkezésre, de ez további 30 nappal meghosszabbítható.

A PM sajtóosztálya az MTI-t csütörtökön arról tájékoztatta, hogy a feltételeket csak a szerződéskötés után közlik.

A Globes nevű izraeli gazdasági hírportál szerint a 20 éves koncessziós időszak további 10 évvel meghosszabbítható. A portál szerint a kormány garanciát vállal arra, hogy a koncessziós időszakban ilyen méretű kaszinó üzemeltetésére nem ad engedélyt Budapesten.

A Hajógyári szigeten megvalósuló Álomsziget összesen 350 000 négyzetméter beépített területéből a kaszinó 40 000 négyzetméter területű lesz. A játékosok 200 asztalon és több mint 4000 nyerőgépen próbálhatnak szerencsét, ezzel a mérettel Európa legnagyobb kaszinója lesz.

Az Álomsziget beruházása 1,5 milliárd forintba kerül, ennek keretében 3000 szobával és 1000 apartmannal rendelkező szállodát építenek. A tervekben 1500 férőhelyes színház, a római kulturát bemutató múzeum, bevásárló-, konferencia- és szórakoztató központ is szerepel. A parton pedig 300 férőhelyes kikötőt alakítanak ki.

A korábbi információk szerint a beruházás a Hajógyári-sziget 27 százalékát érinti.

A beruházó, az Álomsziget 2004 Ingatlanfejlesztő Kft. tulajdonosai: a Danubius Hotelsben is fő tulajdonos CP Holdings (30 százalék), közvetve az MKB Bank (30 százalék), a Plaza Center (30 százalék) és az ügyvezető saját cége (10 százalék). A területhez 4,6 milliárd forintért jutott hozzá a beruházó akkori két tulajdonosa.

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) éppen szerdán döntött arról, hogy az állam éljen opciós jogával és 1,027 milliárd forintért vásárolja vissza az ingatlanfejlesztőtől a területen lévő Hadrianus-palotát. Az aquincumi helytartó palotájának romjai az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékek közé tartozik. A Hajógyári Sziget Vagyonkezelő Kft. (a jelenlegi Álomsziget 2004 Ingatlanfejlesztő Kft.) 2003-ban a tulajdonában lévő ingatlanra öt évre szóló opciós adás-vételi szerződést kötött a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal. Az opció lehívására 2008. augusztus 4-ig van lehetőség, a magyar állam most ezzel a joggal él.