Hatalmas EU bírság az Intelnek

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság versenyjogi testülete szerint az amreikai chipgyártó Intel visszaél piaci erőfölényével, ezrért Neelie Kroos versenyjogi biztos 2,6 milliárd eurós bírság kiszabását tervezi a cégre - írja a Világgazdaság csütörtöki száma.
Vágólapra másolva!

Az Intel több lépését is a piacot sértőnek találta az EB, és állásfoglalását korábban el is küldte az amerikai cégnek. Ebből kiderült, hogy az Intel nem tiszta eszközökkel próbálta kiszorítani a piacról egyetlen komoly riválisát, az AMD-t.

Nagy tételben vásárló számítógépgyáraknak jelentős árengedményeket adtak, egyes gyártóknak azért fizettek, hogy az AMD csipjeivel működő termékeiket később dobják piacra és egyes szerver-előállítóknak gyártási ár alatt kínálták processzoraikat - írja a Világgazdaság a Versenyjogi Bizottság állásfoglalására hivatkozva.

Mivel a bizottság mind az egyéni árengedményeket, mind a késleltetés "motiválását" tiltja, ezek a tételek pedig az Intel forgalmának akár 10 százalékát is elérhetik, a testület történetének legnagyobb büntetésére, 2,6 milliárd euró kiszabására készül.