Százmilliókkal tartozik az Interfruct

Vágólapra másolva!
A tavaly 46 milliárd forintos forgalmú nagykereskedőlánc jelentős összeggel tartozik beszállítóinak. A Népszabadság információi szerint van, aki már csak készpénzért hajlandó árut adni a cégnek.
Vágólapra másolva!

Az Interfruct két cash and carry üzletét már bezárta, a többi áruházban pedig hónapok óta ürességtől konganak a polcok. A Népszabadság szerint a nagybeszállítók közül többen még az év elején faképnél hagyták a második legnagyobb hazai nagykereskedőláncot, miután az egyre gyakrabban nem tudta időre kiegyenlíteni számláit, és százmilliós nagyságrendű összeggel tartozik nekik.

Az 1989-ben alapított vállalat jelenleg több mint kilencszáz munkavállalót foglalkoztat, 2007-es forgalma 46 milliárd forint volt. A most bezárt két üzletben nem bocsátják el a munkavállalókat, mivel a cég mindkét üzlet munkatársait más áruházaiban kívánja foglalkoztatni - olvasható a Népszabadságban.