A feketegazdaság fehéredése nyomán 2007-ben 80-100 milliárd forint többletbevétel folyt be a költségvetésbe - mondta Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke szerdán, a kormányszóvivői tájékoztatatón.

A Pénzügyminisztérium a kifehérítésből származó többlet költségvetési bevételt 80 milliárd forintra becsülte, független szakértők szerint az összeg 100 milliárd forint - egészítette ki a az információt Szikora János.

Az APEH elnöke elemezte a hatóságok közös fellépésének fehéredési következményeit, amelynek nyomán a veszteséget valló vállalkozások száma 2007-ben 14 százalékkal csökkent a korábbiakhoz képest, miközben a veszteséget valló egyéni vállalkozók száma 105 ezerről 76 ezerre mérséklődött.

Az APEH tavaly több mint 11 ezer vagyonosodási vizsgálatot folytatott le, s 42,7 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg. Az idén eddig 3 ezer vagyonosodási vizsgálat fejeződött be, 22 milliárd forintos nettó adókülönbözet megállapítással - sorolta az adatokat az elnök.

A foglalkoztatás kifehérítésének jegyében tavaly 77 ezer 600 ellenőrzést végzett az adóhatóság, a feltárt járulékkülönbözet összege 19,1 milliárd forint volt - hangsúlyozta Szikora János.

Társadalombiztosítási jogviszonnyal korábban közel félmillió állampolgár nem rendelkezett, ebben az évben 3600 munkaadóhoz illetve 109 ezer magánszemélyhez fordult az APEH annak érdekében, hogy tisztázza biztosítási viszonyát - közölte egy kérdésre az elnök. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon kötelező egészségbiztosítást kötni, tehát a "majd én fizetek az orvosnak" magyarázat elfogadhatatlan.

A külföldön vásárolt és külföldi rendszámmal működő személygépkocsiknál, amelyek döntő része szlovák, a regisztrációs adóval kapcsolatban fokozott ellenőrzést végez a szlovák hatóságokkal együttműködve a Vám- és Pénzügyőrség (VP) - jelezte Nagy János országos parancsnok.

A tábornok elmondta: 1902 természetes illetve 3700 jogi személy rendelkezik szlovák lakhellyel illetve helyi regisztrációval, s most azt vizsgálja a VP, hogy közülük hányan rendelkeznek szlovák rendszámú gépkocsival. Majd második körben  a vizsgálat arra terjed ki, hogy a vásárlás milyen célt szolgál, esetleg nem a magyar regisztrációs adó megkerülését-e.