Továbbra is alacsony a GDP-növekedés

2008.06.06. 9:48

A feldolgozóipar teljesített a legjobban 2008 első negyedévében, de az előző év alacsony bázisához képest a mezőgazdaság is sokat javított. Az építőipar visszaesése drámai, ennek legfőbb oka az állami autópálya-építések visszafogása.

A bruttó hazai termék (GDP) az idén az első negyedévben 1,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A GDP a naptári hatás kiszűrésével 0,9 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban éves bázison. Az előző negyedévhez képest a gazdasági növekedés 0,3 százalék volt, szezonális kiigazítással.

A KSH május közepén közölt előzetes adatai alapján a GDP 2008 első negyedévében 1,6 százalékkal volt magasabb, naptári hatás kiszűrsével a gazdaság teljesítménye 0,9 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A növekedés húzóereje továbbra is az ipar hozzáadott értékének emelkedése, ezen belül a feldolgozóipar változatlanul dinamikus exportbővülése volt. A KSH közlése szerint az árutermelő ágazatok (mezőgazdaság, ipar és építőipar) hozzáadott értéke a nemzetgazdasági átlagnál erőteljesebben, 3,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezt elsősorban az ipar hozzáadott értékének dinamikus, összességében 6,9 százalékos növekedése alapozta meg.

A mezőgazdaság teljesítménye az előző év alacsony szintje után 6,3 százalékkal haladta meg a tavalyi első negyedévet. Tovább folytatódott az építőipar visszaesése, itt a hozzáadott érték 20,2 százalékkal csökkent. A KSH szerint a termelés csökkenése az elmúlt negyedévekhez hasonlóan az építőipar minden területén jellemző volt, de különösen az egyéb építmények - elsősorban az autópályák, autóutak - építése esett vissza a korábbiaktól jelentősen elmaradó állami megrendelések miatt.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke az első negyedévben összességében a nemzetgazdasági átlagnál lassabban, 0,9 százalékkal nőtt. A szolgáltatások közül jelentősebb, 3,6 százalékos teljesítmény-növekedést mértek a szállítás, raktározás, posta és távközlés területén. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 2,1 százalékkal emelkedett a hozzáadott érték a pénzügy, ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatások területén.

A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás teljesítménye stagnált, amiben a háztartások fogyasztási kiadásinak továbbra is mérsékelt növekedése tükröződik. A közigazgatás, oktatás, egészségügy hozzáadott értéke a 2007. első negyedévi szinten maradt.

A GDP felhasználási oldalán a háztartások fogyasztása 1,1 százalékkal csökkent, elsősorban a kormányzattól származó természetbeni juttatások folytatódó visszaesése miatt, míg a háztartások fogyasztási kiadása a korábbi negyedévekben tapasztalható mérséklődés miatt 0,4 százalékkal bővült. A közösségi fogyasztás 5,2 százalékkal csökkent. A háztartások és a kormányzat fogyasztásának eredőjeként a végső fogyasztás 1,6 százalékkal mérséklődött.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás az előző negyedévben tapasztalható növekedés után újra visszaesett, 5,4 százalékkal mérséklődött. A KSH szerint ez elsősorban a feldolgozóipar, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás és az oktatás beruházásainak jelentős csökkenése miatt következett be. A belföldi felhasználás összességében 1,6 százalékkal esett vissza.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül az export 13,9 százalékkal, az import ennél kisebb mértékben, 10,2 százalékkal nőtt. Ezen belül az áruforgalom exportja 15,3, importja 10,4 százalékkal emelkedett, míg a szolgáltatások kivitele 5,7 százalékkal, behozatala pedig 8,8 százalékkal bővült.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK