Az energiaárak húzzák az inflációt

Vágólapra másolva!
Zömmel stagnáló, vagy kissé még gyorsuló éves inflációt várnak a múlt hónapról londoni feltörekvő piaci elemzők, akik közül többen a meredek energiaár-emelkedés miatt a nyár egészére a jelenlegi szint környékére beragadó éves drágulási ütemeket jósolnak.
Vágólapra másolva!

A megkérdezett, illetve előrejelzéseikben szemlézett tizenegy nagy londoni befektetési bank és előrejelző cég - Goldman Sachs, JP Morgan, Merrill Lynch, Barclays Capital, UBS, Deutsche Bank, Crédit Suisse, 4cast, BNP Paribas, Citibank, Dresdner Kleinwort - prognózisai viszonylag szűk sávban, 6,4-6,8 százalék között mozogtak.

Hatan jósoltak valamelyes gyorsulást a májusi adatra az áprilisban mért 6,6 százalékhoz képest, hárman változatlan éves inflációt, ketten pedig csökkenést valószínűsítettek. A felmérésbe bevont elemzők előrejelzési átlaga 6,65 százalék.

A változatlan, 6,6 százalékos májusi inflációs ütemet várók közül a Barclays Capital úgy számol, hogy az általa 5,8 százalékosra tett előző havi gázáremelkedés 0,1-0,2 százalékpontot adhatott hozzá a májusi éves inflációhoz. A gyorsulást jósló házak között van a Merrill Lynch, amelynek londoni elemzői 6,7 százalékos, teljes kosárra számolt éves inflációt valószínűsítenek a múlt hónapra. A cég szerint a magyar inflációs pályát egyrészről a továbbra is erősen felfelé tartó energiaárak, másrészről a már belépő kedvező éves bázishatások befolyásolják, ezek kiegyensúlyozó hatása miatt csak kis mértékű, stagnáláshoz közeli a várt múlt havi gyorsulás.

Lassul a dezinfláció

A Merrill Lynch londoni elemzőinek előrejelzése szerint a magyar gazdaságban mutatkozó, változatlanul "példátlanul széles", GDP-arányosan mínusz 2 százalékos kibocsátási rés és a kedvező bázishatások kombinációja révén az infláció jövőre 4 százalék környékére lassul, de a ház most már azzal számol, hogy a dezinfláció üteme lassabb lesz az általa eddig vártnál, a meredeken tovább dráguló nyersanyagok miatt.

A cég nemrégiben külön elemzést adott ki Londonban a magas olajárak kelet-európai inflációs hatásairól. Eszerint a 130 dollár környékére drágult olaj a következő három hónapban 0,4-1,00 százalékpont közötti mértékben fogja emelni a térségi országok éves összevetésű inflációs ütemeit.

A befektetési bankcsoport szerint Magyarországon az olajársokk közvetlen inflációs hatása "közel lehet a 0,6 százalékponthoz", ugyanakkor a kedvező bázishatások hasonló mértékűek, vagyis a két tényező kioltja egymást, hosszabb távra 6,5-7,0 százalékos sávban befagyasztva az éves magyar inflációs számokat.

Olajár-emelkedés vs. forinterősödés

Az előrejelzési sáv felső szélén lévő, 6,8 százalékos éves drágulási ütemet váró JP Morgan szerint úgy tűnik, hogy a következő hónapokban a magyarországi infláció a ház által eddig vártnál makacsabbnak bizonyul. A májusi olajár-emelkedést részben ellentételezi a forinterősödés, ennek ellenére azonban a ház londoni elemzői szerint a májusi - de legkésőbb a júniusi - éves inflációs adat azt fogja mutatni, hogy az infláció 6,8 százalék körüli szintre gyorsult vissza, és e szint körül meg is fog állapodni a nyár egészére.

A JP Morgan 2008-ra 6,5 százalékos teljes évi átlagos inflációt vár az MNB májusi jelentésében szereplő 6,3 százalék helyett. A meredek és makacs energiaár-emelkedések miatt erősödő inflációs várakozások a cég londoni elemzői szerint arra utalnak, hogy az MNB számára most már a 3 százalékos inflációs cél 2010-es teljesítése is kihívást jelent.