Gyengült a forint

Vágólapra másolva!
Minimális forgalom mellett kissé gyengült a forint árfolyama pénteken.
Vágólapra másolva!

A budapesti bankközi devizapiacon délután négy órakor 247,50/60 forint volt az euró árfolyama a csütörtöki 246,75/85 forintos zárás után. A nap során elért szélső értékek 246,80, illetve 247,90 forint voltak: az alig több mint 1 forintos sáv is mutatja, hogy nem volt jelentős ármozgás.

A kereskedők értékelése szerint eseménytelen, irányzat nélküli kereskedéssel fejeződött be a hét. Az amerikai makroadatok megjelenése ugyan okozott némi izgalmat, de az euró/forint árfolyamra komoly hatással nem volt.

A viszonylag kedvező amerikai inflációs mutatók és az euró ír népszavazás miatt gyengesége a dollár (és a font) erősödését idézte elő a nemzetközi piacokon: az euró/dollár 1,5450-ről 1,5340-ig jutott. Erősödött az amerikai deviza a forinttal szemben is: péntek délután 161,40/50 forintot ért a csütörtöki 159,75/95 forinttal szemben.