Havi 8700 forint ruházatra

Vágólapra másolva!
A magyar háztartások tavaly ruházati termékekre, cipőre és kiegészítőkre átlagosan 104 ezer forintot költöttek, ami 1,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden.
Vágólapra másolva!

A GfK vizsgálata szerint a textilpiac 2006. évi rekordforgalmát követően 2007-ben a háztartások kevesebbet költöttek ruházati termékekre. A ruházati piac mérete értékben kifejezve 2006-ig minden évben növekedett a megelőző évhez képest, és 2006-ban elérte a rekordnak számító 358,1 milliárd forintot. A magyar háztartások által ruházati termékekre költött összeg nagysága azonban 2007-ben 3,7 százalékkal 345,5 milliárd forintra esett vissza.

A felmérés alapján a 2005-ös kiemelkedő, 245,5 millió darabos forgalom után, 2006-ban 3,2 százalékkal csökkent a ruházati piac mennyiségben kifejezett mérete. 2007-ben további 2,3 százalékos mennyiségi visszaesés volt tapasztalható, így a magyar háztartások a tavalyi évben 232,1 millió darab ruházati terméket vásároltak összességében.

A GfK szerint egy átlagos magyar háztartás 2007-ben 13 alkalommal vásárolt valamilyen felsőruházati, 10 alkalommal pedig alsóruházati terméket, cipőt hét, sportruházatot pedig három alkalommal vett.

A kutatás kimutatta azt is, hogy a magyar háztartások ruházati kiadásaik egyre nagyobb hányadát fordítják cipőre: míg ez 2006-ban a ruházatra költött összeg 24,2 százalékát tette ki, 2007-ben már elérte a 25,4 százalékot.

Folyamatosan csökken ugyanakkor a felsőruházatra költött összegek aránya, bár továbbra is ez a szegmens adja az értékbeli forgalom több mint ötven százalékát. A teljes ruházati költésen belül a sportruházatra fordított kiadások aránya is folyamatosan mérséklődik 2005-től kezdődően.

A kutatás szerint az egyes üzlettípusokban realizált költések párhuzamban állnak a beszerzések mennyiségével: a legtöbbet általános ruházati üzletekben vásárolták (24 százalék), de a mennyiségalapú forgalomból közel hasonló mértékben részesedtek a távol-keleti üzletek (23 százalék) és az utcai árusok (23 százalék) is.

A legnagyobb mértékben - közel 7 százalékkal - 2007-ben az előző évhez képest a munkaruhák átlagára növekedett. Az inflációtól elmaradó mértékű árnövekedés volt megfigyelhető a bébiruházat, a kiegészítők és a cipők esetében. A sportruházat átlagára csak minimálisan emelkedett, ugyanakkor mind a felsőruházat, mind pedig az alsóruházat átlagárában csökkenés figyelhető meg.