A Daimler Magyarországot választotta

2008.06.18. 9:26

A Daimler AG Magyarországot választotta a Mercedes A- és B-osztályú modellek gyártása helyszínéül. A konszern Kecskeméten létesít 800 millió eurós beruházással egy 2500 főt foglalkoztató üzemet - jelentette a DowJones hírügynökség. A miniszterelnök szerint az autópálya-építési programnak köszönhetjük a döntést.

A 2009-ben induló beruházás értéke 800 millió euró lesz (jelenlegi árfolyamon csaknem 200 milliárd forint), az autók gyártása a tervek szerint 2011-ben kezdődhet. A Mercedes új A- és B-osztályának járműveit gyártják majd Kecskeméten, évente legalább 100 ezer darabot. Amennyiben a németek reményei teljesülnek, akkor a kezdeti 100 ezres kapacitás akár bővülhet is. A már megtelepedett Audi és a Suzuki a viszonylag kisebb kezdeti beruházás után ma már több százezres nagyságrendben gyárt autókat Magyarországon. A Daimler üzeme kezdetben 2500 embernek közvetlenül biztosít munkalehetőséget, további 10 ezernek pedig a beszállítókon keresztül.

Könnyen elképzelhető, hogy a forint tegnapi jelentős és ma reggel is folytatódó felértékelődésében már szerepet játszott a beruházás bejelentése. Délelőtt 10 óra előtt már csak 244 forintot kellett fizetni egy euróért a bankközi piacon, míg tegnap reggel 248-nál indult a kereskedés. A Mercedes egyébként ma azt is bejelentette, hogy 600 millió eurós beruházással bővíti a németországi Rastatt városában található gyárát, amelyben az A- és B-típusú modellek mellett két kompakt modell is készül majd.

A Daimler terveiről már jelentek meg hírek német lapokban, amelyek úgy tudták, hogy a cég a Kolozsvár melletti Nemeszsukra (Jucu) jönnének, ahol a finn Nokia nemrég helyezte üzembe romániai mobiltelefon-gyárát. Ott ugyanis olcsóbb a munkaerő. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere meg is erősítette, hogy a Daimler által megbízott tanácsadó cég valóban érdeklődött a beruházási lehetőségek iránt. Most mégis úgy döntöttek, Kecskeméten épít gyárat a Daimler.

A Daimler AG stuttgarti központjában az [origo] kérdésére korábban elmondták, hogy a kelet-európai fejlesztés tulajdonképpen a német cég németországi gyárainak kiegészítésére szolgál. Így a stuttgarti és a Stuttgart környéki, valamint a brémai, a berlini és a thüringiai személygépkocsi-gyárak mellett újabb beruházásról van szó.

Három ország versengett

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán reggel rendkívüli sajtótájákoztatót tartott a témában. Mint mondta, reggel személyesen őt hívták a Daimler vezetői a döntés hírével. Az utóbbi tíz év legnagyobb magyarországi zöldmezős beruházása valósulhat meg Kecskeméten - emelte ki. A miniszterelnök a Magyarországnak kedvező döntés fő okai között említette a hazai autópálya-építési programot.

Legalább három ország versengett, de ez nem támogatásverseny volt, mert mind a három ország beígérte az EU által megengedett, maximális támogatást - jelezte Gyurcsány Ferenc. A támogatási formák között adókedvezmény jellegű, képzési és direkt pénzbeli szubvenció is van. A miniszterelnök összegeket nem említett, a végleges számokra ugyanis még rá kell bólintania az uniónak.

Újabb szériák a kompakt gépjárműosztályban

A Mercedes-Benz a jövőben még több prémium kategóriájú gépkocsit fog kínálni az alacsony fogyasztású kompakt gépjárműosztályban - természetesen a márkára jellemző tulajdonságokkal, a komfort, a biztonság és az érték tekintetében. "A kibővített termékkínálattal új ügyfélcsoportokat és piaci régiókat szeretnénk meghódítani" - mondta Stuttgartban Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatótanácsának elnöke a Mercedes-Benz Cars vezetője az új, Kecskeméten létesítendő üzemmel összefüggésben.

A Mercedes-Benz az A- és B-osztállyal már jelenleg is vezető a prémium szegmensben a kompakt gépkocsik gyártói között. A következő generációba tartozó gépkocsik is olyan tulajdonságokkal fognak rendelkezni, amelyek már ma is nagyon kedveltek a Mercedes-Benz ügyfelei körében - mint például a nagyobb helykínálat és a magas üléshelyzet. "Továbbra is folyamatosan invesztálni fogunk németországi gépkocsigyártásunkba: a Sprinter düsseldorfi és ludwigsfeldei gyártásának nemrég eldöntött bővítésén kívül most körülbelül 600 millió eurót ruházunk be Rastattban az új kompakt gépjármű-generációnkba". "Ezzel egyidejűleg versenyképességünk tartós növelése és a kelet-európai piaci lehetőségek kihasználása érdekében egy új gyárat kívánunk létrehozni Magyarországon" - fejtette ki az elnök.

A kibővített termékkínálat gazdaságosságát a folyamatos hatékonyság és strukturális fejlesztések fogják hosszú távon biztosítani. A négy új gépkocsi a magasszintű műszaki integráció mellett a többi személygépkocsi-modellsorozat Mercedes-modulrendszeréből is profitálni fog. Például a 2008-ban a piacon újonnan megjelenő, 4-hengeres Mercedes-Benz dízelmotor-generáció ezekbe az új gépkocsikba is beépíthető lesz.

Fotó: Vida János

A vállalat a két új modellről egyéb részleteket nem árult el, azok egyike, a különböző sajtójelentések szerint a Mercedes kisméretű sportautója  (SUV) lehet, amely a BMW tervezett X1-es típusának lesz a vetélytársa, a másik esetleg egy coupé modell.

Amiben még vezetünk a régióban

A gazdasági átalakulás kezdete óta Magyarországra érkezett külföldi közvetlen tőkebefektetések állománya 2007 végén 66,4 milliárd euró volt, Ebből 59,1 milliárd eurót tett ki a részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájú működőtőke-befektetések állománya. Az egy főre eső működőtőke állomány tekintetében Magyarország közel két évtizede a közép-kelet-európai térség éllovasának számít.

A közvetlen külföldi tőkebefektetések legnagyobb része, 27 százaléka (14,8 milliárd euró) Németországból érkezett Magyarországra. Hollandia 13,2 százalékkal (7,2 milliárd euró), Ausztria 11,4 százalékkal (6,2 milliárd euró), Franciaország 4,7 százalékkal (2,6 milliárd euró), az USA pedig 3,9 százalékkal (2,1 milliárd euró) részesedik. Magyarországra évente átlagban 3,7 milliárd euró működőtőke áramlott az elmúlt évtizedben, ami az idei évben kedvező esetben 6 milliárd euró körül alakulhat, középtávon pedig 4-5 milliárd euró lehet - a kormányszóvivői iroda adatai szerint.

Szerdán egy másik, Magyarország számára fontos döntés is megszületett Brüsszelben. Budapest ugyanis elnyerte az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) székhelyének helyszínére vonatkozó pályázatot. Az EU a 40-50 fősre tervezett új intézményre 308 millió eurót (75 milliárd forintot) költene költségvetéséből 2013-ig, de az üzleti és állami szférából további források is felbukkanhatnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK