Egyszerűsödik a műszaki vizsga

Vágólapra másolva!
Egy-másfél éven belül bevezethető az egyablakos ügyintézés a gépjármű műszaki vizsga rendszerében - mondta Horváth Zsolt Csaba, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke szerdán Budapesten, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Jelenleg akár négy különböző sorba is be kell állnia annak, aki forgalomba akar helyezni egy gépjárművet. Az NKH elnöke szerint az eljárás indokolatlanul hosszú és bonyodalmas. A vizsgaállomások és a hatóságok műszaki és informatikai felkészültsége az egyablakos ügyintézést is lehetővé tenné. Az állampolgár így egy helyen, néhány óra alatt beszerezhetné a zöldkártyát, az eredetvizsgálatot tanúsító dokumentumot, a műszaki vizsga papírjait és a hatósági iratokat is - mondta Horváth Zsolt Csaba.

Az új rendszert egy-másfél éven belül be lehet vezetni, előtte azonban miniszteri rendelettel újra kell szabályozni a területet. "A vasúti törvény csupán 85 oldal, pedig egy egész ágazat sorsát meghatározó jogszabály, a gépjármű műszaki vizsgáról ezzel szemben egy 60 centiméter széles iratcsomó rendelkezik, amely 1990-es keltezésű - mondta az NKH elnöke.

Olyan új miniszteri rendeletre van szükség, amely érthető, betartható, és átlátható viszonyokat teremt" - mondta az NKH elnöke, aki szerint a közlekedési szakmában konszenzus van arról, hogy mit kellene tartalmaznia a jogszabálynak. A cél a piac megnyitása a minőségi szolgáltatást biztosító, tisztességes cégek előtt - tette hozzá.

Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke szerint az új autók forgalmazásának piaca stagnál. A kilencvenes-kétezres évek fordulóján évente 20-30 százalékkal bővült a piac, 2003-ban aztán megfordult a trend és azóta tart a zsugorodás, ami az idén már csak minimális mértékű - mondta a GÉMOSZ elnöke, aki szerint évi 180-200 ezer új gépkocsi értékesítése a magyar piac kapacitása. Az idén az első öt hónapban 67.384 új járművet adtak el Magyarországon, szemben az egy évvel korábbi 68.479 darabbal.

A szervezet elnöke szerint a visszaesés jelentős piactisztulást hozott, számos kétes hírű cég tűnt el, viszont megjelentek új, kockázatos gépkocsi finanszírozási konstrukciók is, mint például az Il Ferro esetében. "A GÉMOSZ 350 tagszervezete közül mindössze hárman vettek részt a csaláson alapuló szisztémában, és a szövetségünk volt az első, amely felhívta a hatóságok és a közvélemény figyelmét az ügyre" - mondta Gablini Gábor.