Felújítják a tiszalöki erőművet

Vágólapra másolva!
Korszerűsítik a tiszalöki vízierőművet, a több mint 5,5 milliárd forintos beruházás során 2010 végéig mindhárom áramtermelő blokkot felújítják - közölte a működtető Tiszavíz Vízierőmű Kft. ügyvezető-igazgatója a szabolcsi létesítményben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) által kedden tartott tulajdonosi szemlén.
Vágólapra másolva!

A generátor-turbinák teljes modernizálása mintegy 3,4 milliárd, a felújítási munkálatokkal egy időben végzett nagyjavítása pedig csaknem 2,2 milliárd forintba kerül - mondta Örvös József, aki Tátrai Miklóst, az MNV vezérigazgatóját tájékoztatta a beruházás menetéről.

Kiemelte, hogy a blokkonként 0,3 megawattos teljesítmény-növekedéssel is járó korszerűsítés költsége 5,4 év alatt megtérül az áramértékesítésből.

A cégvezető tájékoztatása szerint a munkálatokat a Siemens Korzorcium végzi, amely a nyílt közbeszerzési eljárás egyetlen ajánlattevője volt. A multinacionális cég magyarországi vállalkozása az elektromos berendezéseket, míg német Voith nevű cége a vízi-gépészeti egységeket újítja fel.

Az első turbina korszerűsítése még az idén, év végére befejeződik. A másikat 2009. szeptember, míg a harmadikat 2010. július végére újítják fel.

Kamarás Zoltán, az MNV vízierőműveket felügyelő részlegének vezetője a MTI-nek elmondta, hogy az ötven éve működő tiszalöki blokkok felújítása során a legújabb technikai megoldásokat alkalmazzák, így például számítógépes vezérlést kapnak a generátorok az eddigi manuális irányítással szemben.

Az MNV jogelődje, az ÁPV Rt. még 2002-ben fogadta el a Tiszavíz Kft. kiskörei és tiszalöki vízierőművének korszerűsítési tervét. Kiskörén 2006-ban fejeződött be a négy ottani blokk felújítása és nagyjavítása több mint 4 milliárd forintos költséggel.

A két erőmű egyébként 2030. december 31-ig rendelkezik a Magyar Energia Hivatal által kiadott úgynevezett kiserőművi összevont engedélyekkel, így a következő két évtizedben is biztos részvevői lesznek a hazai villamos energia rendszernek.