Ráfaragtak a bankszektor alkalmazottai

Vágólapra másolva!
A fejlett országokban eddig 83 ezer ember kényszerült távozni a pénzügyi cégektől a hitelválság kapcsán, de amerikai vélemények szerint a neheze még csak eztán jön. Jövő ilyenkorra már 175 ezer körül lesz az állásukat vesztett pénzügyesek száma, a Bloomberg amerikai hírszolgálat által összegyűjtött adatok szerint.
Vágólapra másolva!

A szolgálat az amerikai Citigroup újabb, ez alkalommal már 13 ezres leépítési terve kapcsán megállapítja, hogy a nagy létszámú távozásokat a pénzintézetek bevételeinek csökkenése, a jelentős veszteségleírások kényszerítik ki. Ez utóbbiak már összességükben 400 milliárd dollár körül járnak.

Az ágazat már korábban is karcsúsodott, 2000 és 2003 között már állásainak mintegy 17 százalékát számolta fel. Az újabb elbocsátásokkal az arány elérheti a 35-40 százalékot is. Egy munkaügyi szakértő szerint már eljuthatnak oda, hogy ha ismét felfut majd a bankok és biztosítók üzlete, nem lesz, aki dolgozzon nekik. Kritikus a helyzet New York körzetében, ahol az évtized elején pár év alatt 53 ezer alkalmazottat küldtek el, tavaly augusztus óta 10 ezret. Brit kutatások szerint nagyobb vérveszteségre London számíthat: az idén és jövőre itt 19 ezer felett lesz az állásukat vesztők száma a pénzügyi szektorban. Az évtized elején három év alatt 15,3 ezren távozhattak.