Elfogyott a meggytermelők türelme

Vágólapra másolva!
Dühösek a meggytermelő gazdák: tavaly a fagy, idén a kilónként 70-80 forintos (ez az egy évvel korábbinak a harmada), a költségeket sem fedező felvásárlási ár hozza csődközeli helyzetbe őket. A termelők védelmében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége a jövő héten javaslatcsomagot készít a kormány számára. A gazdák egy része szerint, ha napokon belül nem kapnak valamilyen garanciát arra, hogy reális áron veszik át a termésüket, akkor a nagy részét a fán hagyják aszalódni, de a Parlament elé is vinnének néhány mázsa kóstolót.
Vágólapra másolva!

Idén a termelőktől arcpirítóan alacsony áron akarják átvenni a kereskedők a meggyet. Sokan úgy döntöttek, hogy le sem szedik a fáról az egész éves munka gyümölcsét, mert nem éri meg. "Ez nem ár, ez alamizsna" - mondta az [origo]-nak Paál Tamás Pest megyei meggytermesztő, akinek 3000 meggyfája van az ültetvényén. A legrosszabb időszakban is 180 forintot adtak, most szár nélkül mindössze 80 forintot adnának egy kiló gyümölcsért, ez nem normális - jelezte a termelő.

Ha csak az üzemanyagot, a permetszert és a napi 3000 forintos napszámot számolják a gazdák, az idén kínált 80 forintos felvásárlási ár épphogy fedezi a költségeket, haszon egyáltalán nincs rajta. A termelők már a 120-130 forintos felvásárlási árral is kiegyeznének - magyarázta Paál Tamás. A meggynek most van szezonja, a kompótnak szánt elrakni való gyümölcs még csak most érik, és valószínűleg július közepéig még nagy mennyiségben kapható lesz a hazai piacokon.

Kényszerhelyzetben a termelők

"Sajnos a háziasszonyok csak 300-400 forint között juthatnak egy kiló jobb minőségű gyümölcshöz. Sokszoros haszon van ezen a felvásárlási árhoz képest" - mutatott rá a termelő. A felvásárlók, a nagy melegben folyamatosan érő meggy miatt bajban lévő termelők kényszerhelyzetét kihasználva leszoríthatják az átvételi árakat. Idén már hasonló helyzet volt a cseresznyével és az eperrel is.

Paál Tamás szerint sürgős segítségre lenne szükségük, mert elfogyott a türelmük. Segítség lenne az is, ha a határ mentén lennének olyan feldolgozók, ahol akár gyümölcslének is normál áron vennék át ilyen esetben is a gyümölcsöt. Vagy a nagyobb hűtőházak vehetnék meg alacsonyabb áron közvetlenül a termelőktől. Ugyanakkor az áfamentesség is megoldás lenne - sorolta a termelő az elképzeléseket. Ha nem tud a szakma és a kormány segíteni, akkor a Parlament elé öntött "kóstolóval" lepnék meg a képviselőket, hogy ők is érezzék át, milyen, ha több mázsa meggyet nem tud egy termelő eladni.

Az idén Európában, mintegy 300 ezer tonna körüli meggytermés várható. Ez 10-15 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt három év átlaga, így semmi nem indokolja, hogy Magyarországon alacsonyak legyenek az átvételi árak - magyarázta a termelő.

Segélyalapot javasolnak

A FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet egy javaslatcsomaggal készül a jövő héten a meggytermelők segítségére - mondta Mártonffy Béla, a szervezet ügyvezetője. A javaslatok között szerepel, hogy létrehozhatnának a termelőknek egy olyan alapot, amihez nem csak a kormány, de a termelők is hozzájárulhatnának. Így, amikor nyereséges az év, akkor 50 forintot befizetnek, a veszteséges évben pedig ebből is segítenének rajtuk.

Mártonffy Béla szerint a meggypiacon most kialakult helyzetért - nevezetesen azért, hogy vannak olyan kereskedők, akik jószerivel a szedési költségnél is kevesebbet ajánlanak - nem a kormány hibáztatható. Azt azonban a szakember bizonyosnak mondta, hogy a feketén kereskedők, az ipari feldolgozók és a nagy áruházláncok is okolhatók az alacsony árakért. A gazdáknak semmiképp nem kellene demonstrálni, főként nem a Parlament elé kellene vinni a meggyet, hanem a felvásárókhoz.


PiacÁrak/kg
Budapest Vámház krti. Vásárcsarnok200-258
Budapest Rákóczi téri csarnok399-598
Kecskemét400-450
Nyíeregyháza 220-400
Debrecen 300-420
Miskolc200-310

A szaktárca piaci folyamatokba nem tud, és nem is kíván beavatkozni, az ügyet a szakmai szervezetek képviselik - mondták az [origo] érdeklődésére a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztályán.

Egy fővárosi civil szervezet azonban segít a bajba jutott termelőkön: a kereskedőket kikerülve, közvetlenül vásárolnak tőlük. Egy kiló nagykörűi meggyet 170 forintos áron lehet vásárolni szombaton, a budapesti Komjádi Uszoda (II. kerület, Árpád fejedelem útja 8.) előtti piacon. A gyümölcsöt egy hűtőkocsiból árulják, reggel 8-tól, melyen a "Szövetség az Élő Tiszáért" felirat lesz látható - mondta Kajner Péter, a hasonnevű szövetség vezetője.