Kínában hamisítják az EU-s élelmiszert

2008.06.30. 9:54

A European Brand Association és az Európai Bizottság által készített felmérés szerint, tavaly 62, 2003 és 2006 között pedig 250 százalékkal nőtt a hamisított élelmiszertermék-lefoglalások száma - Írja a Napi Gazdaság.

Az élelmiszerhamisítás elsődleges célpontjai között az első helyen a tea-félék hamisítása szerepel, a második hely jogos tulajdonosa a szeszes italok koppintása és hamisítása és az előkelő harmadik helyet, pedig a nemzeti specialitások foglalják el.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület működését előirányzó kormányhatározat háttéranyagából kiderül, hogy a hamis élelmiszeripari termékek forgalomba kerülésének gazdasági következményei nem vonhatók össze más ruházati vagy szellemi termékek hamisításával, viszont közegészségügyi és össztársadalmi szinten komoly kockázatot jelentenek.

"Ha van is hamis márka forgalomban, az nagyon ritkán kerül nyilvánosságra"- fejtette ki véleményét Boródi Attila az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. Ez a márka tulajdonosának nyilvánvalóan nem érdeke. Boródi szerint, természetesen nem szabad szemet hunyni az ügyek fölött, hiszen valóban nagy veszélyt rejthetnek magukban a hamisított borok, őrölt paprikák, vagy az ellenőrizetlen minőségbiztosítás nélkül előállított húskészítményeknek, és ilyen ügyek egyre többször fordulnak elő.

Itthon a hamisított termékek zöme hazai előállítású. Az Unióban viszont főként török és - nem meglepő módon Kínai. A célpontok főleg olyan termékek amelyek, a magas minőséget képviselő márkát a fogyasztók egy többsége egy jóval olcsóbbal helyettesíti. A másik hamisítási forma, hogy új, névtelen márkát kínálnak.

Mind a nyugati és Keleti piacok az élelmiszerdömping, illetve a diszkontok újabb és újabb kategóriagyilkos márkáinak bevezetési szokásai miatt védtelenek a hamisítás ellen, hiszen a fogyasztó képtelen eldönteni, hogy a beltertalom hamis-e vagy eredeti.

A hazai élelmiszer hamisítás megelőzésével és koordinálásával kapcsolatban Boródi elmondta, hogy ugyan még nem vették fel a kapcsolatot az élelmiszer-feldolgozók érdekvédelmi szervezetével, ám mindenképpen egy olyan fórumnak tekintik, amellyel szükségszerű együttműködni, hiszen a szervezet folyamatosan vizsgálja a piacot, adatbázist készít a hamisítások megakadályozásának érdekében.

KAPCSOLÓDÓ CIKK