Csökkent a részvényforgalom júniusban

Vágólapra másolva!
Júniusban tovább csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma, a részvénypiacon - kétszeres árfolyamértéken számolva - 563 milliárd forint értékben születtek üzletek, ami 15 százalékkal alacsonyabb a májusi forgalomnál.
Vágólapra másolva!

Májusban az előző hónaphoz képest 12,5 százalékkal csökkent a részvény adásvétel. A 2008. első félévi részvénypiaci forgalom 5553 milliárd forintot tett ki, ami 37,5 százalékkal marad el a 2007. első hat havi, 8894 milliárd forintos forgalomtól.

Idén júniusban csökkentek a részvényárak, a tőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX a hónap utolsó kereskedési napján 20 387 ponton állt, 2193 ponttal, 9,7 százalékkal alacsonyabban a májusi záró értékénél. Az év eleje óta több mint 22 százalékot esett a BUX.

A brókercégek közül júniusban a legnagyobb forgalmat a KBC Securities érte el 113,6 milliárd forintos részvénypiaci adásvétellel. A forgalmi lista második helyén az Erste Befektetési Zrt. áll közel 109 milliárd forintos forgalmával. A harmadik helyen az UniCredit végzett, amely 60,6 milliárd forint értékben forgalmazott részvényeket a tőzsdén. A negyedik és ötödik legnagyobb forgalmazó a Cashline Értékpapír Zrt. és a Wood and Company volt, 41,6 milliárd, illetve 38,9 milliárd forintos forgalommal. Az előző hónapban sorrendben az Erste, a KBC és az UniCredit állt a lista élén.

A részvény és a hitelpapír szekciót is magába foglaló azonnali összforgalom júniusban 668 milliárd forintot ért el, ez 4,2 százalékkal alacsonyabb a májusi adatnál.

Az államkötvények és kincstárjegyek forgalma júniusban az előző havinak a többszörösére bővült, 86,9 milliárd forintot tett ki, míg májusban 9,16 milliárd forint értékben forogtak az állampapírok a tőzsdén.

A befektetési és kárpótlási jegyek júniusi forgalma 4,36 milliárd forintot ért el a májusi 2,66 milliárd forint után.

A jelzáloglevelek és vállalati kötvények adásvétele 13,5 milliárd forintra emelkedett az előző havi 6,8 milliárd forintról.

A derivatív piacon az egyedi részvényekre júniusban 178,1 milliárd forint értékben született határidős ügylet, míg az előző hónapban 193,5 milliárd forint volt a részvények határidős forgalma. Határidős BUX-ra 79,4 milliárd forint értékben születtek üzletek a májusi 93,0 milliárd forintos forgalom után. A deviza kontraktusok határidős forgalma júniusban 246,2 milliárd forintra emelkedett az előző havi 180,3 milliárd forintról.

Az áruszekcióban júniusban 8,5 milliárd forint értékben kötöttek gabonaügyleteket, a májusi 9,5 milliárd forintos forgalom után.