Záró értéke közelében nyitott a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,16 pontos csökkenéssel, 20 385,36 ponton nyitott kedden, ami a hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékos gyengülés.
Vágólapra másolva!

A napközbeni információk határozhatják meg a kereskedés irányát kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője nulla körüli index változást valószínűsít a nyitásban, miután a nemzetközi piacok is "helyben járnak". A kivárás oka az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülése, amelyen egyre valószínűbbnek látszik egy 25 bázispontos emelés.

Az elemző várakozása szerint az eurózónában 10 órakor megjelenő makrogazdasági adatok érdemi mozgást indíthatnak el a piacokon, délután pedig az amerikai ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index befolyásolhatja a befektetők hangulatát.

Nyitáskor gyengült Nyugat-Európa

Kedd reggel a nyugat-európai részvénypiacok gyengébben kezdtek, amit elsősorban a pénzpiaci és az olajpiaci fejlemények indokolnak. A befektetők aggódnak az ismét dráguló olajárak inflációs hatásai miatt, és nyomott hangulatot kelt az is, hogy nem szűnnek a bankoknak a pénzpiaci válsággal összefüggő gondjai.

A bankok voltak a legfőbb vesztesek: a DJ Stoxx európai bankindexe 0,23 százalékkal esett. a BNP Paribas 1, a Société Générale 1,3, az UBS 4,7 százalékkal csökkent. Ez utóbbi esése összefüggésben áll azzal, hogy az amerikai Igazságügy minisztérium vizsgálatot kezdeményezett amerikai polgárok Svájcban, esetleg adóelkerülési célból fenntartott számlái ügyében. Nyomás alá kerültek a légitársaságok is, miután az olajárak ismét a hordónkénti 141 dollár fölé kúsztak. A British Airways 2,4, az Air France-KLM 1,5, a Lufthansa 1,2 százalékkal csökkent a nyitás után.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója az első fél óra vége felé 0,4 százalékos veszteséggel 1197,12 pontnál tartott.

Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 több mint 26 pontos eséssel kezdett, fél óra múlva 51,5 pontos veszteségben volt.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 több mint 21 pontos csökkenéssel indult, fél óra múlva 44,5 pontos esésnél tartott.

Kilencedik napja esik a Nikkei

A tokiói értéktőzsde fő mutatója kedden már a kilencedik napja folyamatosan eséssel zárt, - a mostani az index leghosszabb visszaesési időszaka 2004 szeptember óta. Az exportőr cégek jegyzése rosszabbodott a jen drágulása miatt, általában pedig a befektetők kockázatviselési, vásárlási hajlandóságát visszavetették a kedvezőtlen gazdasági kilátások.

A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója kedden 18,18 pontos, azaz 0,1 százalékos mérséklődés után 13 463,2 ponton fejezte be a napot. Hétfőn 62,98 pontos, azaz 0,46 százalékos veszteséggel 13 481,38 ponton zárt, 11,93 százalékkal alacsonyabban az év véginél.