Idén az első négy hónapban a magyar háztartási-gép piac darabszámban 6 százalékkal, értékben pedig 8 százalékkal esett vissza, s a kereslet mérséklődése várhatóan egész évben jellemző lesz.

A gyártók és a kereskedők szempontjából már az is nagy eredmény lenne, ha az egész évet tekintve stagnálás következne be, vagy az első négy havinál kisebb lenne a visszaesés a darabszámot és az értéket illetően - mondta Belényesi Zsolt, az Electrolux értékesítési igazgatója.

A kilátásokat egy meleg nyár javítaná, hiszen akkor több hűtő- és fagyasztógépet vennének a családok, az olimpia viszont rontja, mivel a háztartások limitált összeget költenek egy évben háztartási gépekre és szórakoztató elektronikára. Az olimpia évében pedig inkább például televíziót vesznek, mint háztartási gépet.