Meggyosztás volt a Kossuth téren

2008.07.03. 8:37

Ezúttal az ingyen meggy miatt gyűlt a nép a Kossuth téren. A termelők az alacsony felvásárlási árak miatt tüntettek, ezért figyelemfelhívásként egy tonnányi meggyet osztottak ki a Nádor utca 32. előtt, egy pár láda gyümölcsöt pedig kiborítottak a Kossuth téren a parkolóba. Az érdeklődés nagy volt, a meggyet nejlonzacskókban osztogatták, de volt, aki kosárral érkezett. A megjelentek a tüntetőkkel voltak, felbukkant néhány magyar zászló, és kisebb balhé is volt.

Igéretükhöz híven a Kossuth téren 4-5 láda meggyet borítottak ki az alacsony felvásárlási árak ellen tiltakozó termelők a parlament előtt kora délután - jelentette az [origo] helyszínen tartózkodó riportere. A tüntetők közönsége eleinte lassan hízott, eleinte főleg a sajtó képviseltette magát az Országház előtt.

A Nádor utca 32. előtt délután két óra után kezdték el a meggyosztást egy kis platós teherautóról. Hamarosan több, tudósítónk szerint mintegy 100-150, zömében nyugdíjas érdeklődő gyűlt össze a helyszínen. Az üzletben nem tudná megvenni a meggyet, ezért ment ki a Kossuth térre az általunk megkérdezett hölgy, aki befőzési célra vitt a gyümölcsből. A megkérdezettek a gazdákkal szimpatizáltak, olykor kormányellenes megnyilatkozásokat is lehetett hallani.

Sorban álltak a meggyért

Később egyre többen érkeztek, hosszú sor kígyózott a meggyosztás helyszínén, a Nádor utcában. Fejenként körülbelül 2-3 kilogramm gyümölcsöt kaptak a megjelentek, de a nagy érdeklődés miatt az adagokat már csökkenteni kellett, hogy "mindenkinek jusson".

A tüntetés egyébként nem volt mentes az attrocitástól: egy ittasnak tűnő, sajtóellenes megjegyzéseket skandáló nő zavarta meg. A helyzetet a szervezők és a rendőrök együttesen igyekeztek lehűteni, ami a jelek szerint sikerült, mert tudósítónk szerint a nő pár perc múlva már kedélyesen beszélgetett a rendőrökkel. Később egy magyar zászlót a kezében tartó hölgy is megjelent a helyszínen.

További lépések jöhetnek

A tüntetésen felszólalt a Magosz igazgatója, Budai Gyula, mellette két termelő állapotuk tarthatatlanságáról beszélt. A gazdák szervezete további lépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem javul a helyzet. A tüntetők elmondták, soron kívüli kartell-eljárást kezdeményeznek a Gazdasági Versenyhivatalnál, mivel elfogadhatatlannak tartják, hogy a boltokban sokszoros áron értékesítik a tőlük fillérekért átvett gyümölcsöt. A felvásárlók ugyanis egy kiló meggyért 50-60 forintot adnak, amely még a leszedés költségeit sem fedezi, mivel az önköltség kilogrammonként 100-110 forint. Úgy fogalmaztak: a meggy-ültetvények telepítéséhez támogatást kaptak a gazdálkodók, így valamennyi magyar állampolgár tulajdonostárs ezekben az ültetvényekben adóforintjaik révén.

A Magosz szeretné elérni azt is, hogy csökkenjen az élelmiszerek áfakulcsa, továbbá egyszerűsítsék az idénymunka-vállalás lehetőségét, valamint a minőségellenőrzés javításával szűrjék ki az üzletekből a rossz minőségű külföldi árut, amely a magyar termékek versenytársa.

Úgy volt, hogy Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tegnap délután erről tárgyal a termelőkkel, ám a megbeszélésre a miniszter helyett a szakállamtitkára ment el. Az egyeztetés sikertelenségét jelzi, hogy ma délután mégis a tüntetés és a meggy osztás mellett döntöttek a gazdák.A két órás tüntetés után a gazdáknak kell kitakarítani a parkolót, mert így kaptak engedélyt a megmozdulásra.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Nézzen még több képet a tüntetésről!

A Magosz szövetségi igazgatója hangoztatta: az általa képviselt szervezet nem tudja elfogadni, hogy Gráf József agrárminiszter szerint a meggy-ügyre nem lehet megoldást találni. A Magosz arról is tájékoztatást kér, hogy az agrártárca irányítója milyen megbeszéléseket folytatott a feldolgozókkal.

A meggy osztását a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége, a Magosz szervezi. A szövetségi igazgató, Budai Gyula az [origo]-nak elmondta: tűrhetetlen, hogy tavaly a fagy miatt, idén az alacsony felvásárlási árak miatt kerülnek nehéz helyzetbe a termelők és nem segít rajtuk a kormány. Amennyiben nem sikerül érdemi megoldást találni az ügyben, úgy folytatják a csütörtökön megkezdett demonstrációt - mondta Budai.

Budai szerint a felvásárlók miatt a termény 50-70 százaléka még a földeken van, Szabolcsban már 30 forintért vennék csak meg a megmaradt gyümölcsöt, a feldolgozóknál pedig már táblák hirdetik, hogy meggyet nem vesznek át. 

Az egészségügyiek is segítenek

Az egészségügyi dolgozók is megpróbálják kisegíteni a bajba jutott gazdákat úgy, hogy a következő napokban 150 forintos kilónkénti áron átveszik a  kórházak részére a nyakukon maradt meggyet - közölte Budai Gyula. Ezen kívül a CBA áruházlanc is felajánlotta a termelőknek, hogy az üzletek előtt árusítási lehetőséget biztosít nekik.

Ha csak az üzemanyagot, a permetszert és a napszámot számolják a gazdák, a kínált 60-80 forintos felvásárlási ár épphogy fedezi a költségeket, haszon egyáltalán nincs rajta. A termelők most már a 120-130 forintos felvásárlási árral is kiegyeznének, bár korábban a legrosszabb évben sem kaptak kevesebbet 180 forintnál. A meggynek most van szezonja, a kompótnak szánt elrakni való gyümölcs még csak most érik, és valószínűleg július közepéig még nagy mennyiségben kapható lesz a hazai piacokon.

Árletörő klikk a háttérben

A tiltakozás mellett egyéb módon is igyekeznek fellépni a leszorított árak ellen. Szabolcsban árleszorító klikkre gyanakodnak, mivel a szerényebb mennyiségű termés és a kiskereskedelmi értékesíthetőség jóval magasabb árszintet indokolna a gazdák szerint. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés ezért a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult segítségért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK