Megszűnhet az év végi kgfb-váltás

Vágólapra másolva!
Megszűnhet az év végi kötelezőváltási roham: a biztosítók javaslata szerint a jövőben nem egységesen, év végén lehetne átszerződni másik biztosítóhoz, hanem mindenki saját szerződésének fordulónapján dönthetne arról, hol köti meg kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. Az [origo] információi szerint már el is készült, és hamarosan a kormány elé kerülhet a javaslat, amelyet főként a nagyobb biztosítók pártolnak. A versenyhivatal és az internetes alkuszok viszont ellenzik a változtatást, mert szerintük ezzel megállna a díjak csökkenése, és így az autósok járnának rosszul.
Vágólapra másolva!

Elkészült, és hamarosan az illetékes Pénzügyminisztérium elé kerül a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szakmai tervezete, amely - akár már az idei évtől - gyökeresen átalakítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) rendszerét - tudta meg az [origo].

A Mabisz gépjármű-biztosítási tagozatának javaslata szerint megszüntetnék az év végi átigazolási időszakot, ehelyett minden autós a biztosítása megkötésének fordulónapján válthatna biztosítót. Vagyis megszűnne a jelenlegi rendszer, amelyben a biztosító cégek november-decemberben dömpingszerűen próbálják akciós árakkal, kedvezményekkel átcsábítani, illetve megtartani az ügyfeleket.

Információink szerint a szakmai javaslat alapján akár már a közeljövőben átalakulhat a kötelező gépjármű-biztosítás rendszere, ha a Pénzügyminisztérium rábólint a tervezetre, és az erre épülő kormányrendelet-tervezetet a kabinet elé viszi. Megkeresésünkre a szaktárca csak annyit közölt, hogy "jelenleg a Pénzügyminisztériumban nincsen a kgfb-t érintő tervezet". A piac szereplőivel folyamatos az egyeztetés, de döntés egyelőre még nem született az ügyben - tették hozzá.

Átcsábultak az árérzékeny magyar autósok

A nagyobb biztosítóknak sikerült keresztülvinniük a változtatást a Mabisz gépjármű-biztosítási tagozatában, a 15 fős testületben négyen szavaztak ellene - erősítette meg az [origo] információit a tagozat egyik névtelenséget kérő tagja. Úgy fogalmazott, a biztosítási rendszerre vonatkozó tucatnyi módosítás közt valósággal "el van bújtatva" az a mindössze pár mondat, ami fenekestül felforgatná a kgfb piacát az év végi váltás megszüntetésével. Szerinte óriási lobbi zajlott a nagyobb biztosítók részéről, mert számukra létkérdés, hogy ne veszítsenek év végén ennyire sok ügyfelet.

A nagyobb biztosítók és alkuszaik már régóta lobbiztak a változtatás mellett, ugyanis az elmúlt években ügyfeleik jelentős részét vesztették el, mivel sok autós pártolt át a kisebb cégekhez és biztosító egyesületekhez alacsonyabb áron kínált biztosításaik miatt. Évről évre egyre többen, 2007-ben már 700 ezer autós hagyta ott korábbi biztosítóját egy másik cég kedvezőbb díjszabása, szerződési feltételei miatt, sokan pedig úgy maradtak régi biztosítójuknál, hogy kedvezményeket kaptak.

Az internetes alkuszok ellenzik

Az év végi dömpingszerű váltás nagyrészt annak köszönhető, hogy az elmúlt években megjelentek az internetes alkuszok. Honlapjaikon könnyen összehasonlíthatóvá vált a teljes piaci kínálat, az online kalkulátorok segítségével pár gombnyomással lehetett értékelni a biztosítók ígéreteit, ráadásul a cégek az átszerződéssel járó adminisztráció terhét is átvállalták.

A Biztositas.hu ügyvezető igazgatója, Marschalek Péter szerint így az elmúlt években valódi verseny bontakozott ki, ami jelentősen lefelé nyomta az árakat (a Biztositas.hu az [origo] üzleti partnere - a szerk.). "A hárommillió autós nyert ezen, hiszen így mindenkinek lehetősége van arra, hogy a számára legkedvezőbb konstrukciót találja meg" - mondta az internetes alkusz, aki szerint akkor legegyszerűbb összehasonlítani a kínálatot, ha minden cég egyszerre kampányol.

Ha szétporlasztanák az üzletkötést az egész évre, az emberek ki sem tudnának igazodni a biztosítási ajánlatokon, utánajárást igényelne, sokan ráadásul el is felejtenék, mikor van a fordulónap - állította az internetes alkusz, aki szerint ez azt eredményezné, hogy sokan inkább maradnának régi biztosítójuknál. A cégeknek ráadásul egész évben kampányolni kellene termékeik népszerűsítése érdekében, ami szintén a tőkeerős nagy biztosítóknak kedvezne - tette hozzá.

Marschalek Péter szerint gyakori, hogy a márkaszervizek a velük szerződésben álló három-négy biztosító termékeit ajánlják a vásárlóknak. Ezekből eddig sok autós már az év végi váltási időszakban kitáncolt, ha viszont a kormányrendelet átmegy, egy évig biztosan meg lesz kötve a kezük.

A nagyok szerint nem csak az ár számít

Azok ellenzik a változtatásokat, akik csupán a minél alacsonyabb díjtételekben gondolkodnak, és nem veszik figyelembe a károsult vagy a károkozó más érdekeit - mondta az [origo]-nak Hoványi Sándor, az Allianz Hungária gépjármű-biztosítási területért felelős vezérigazgató-helyettese. Kérdésünkre megerősítette, hogy a Mabisz szakmai javaslata szerint valóban változna a kötelező biztosítások fordulónapja, de felhívta a figyelmet arra, hogy a végleges szabályozás a tervezetet előterjesztő Pénzügyminisztérium, illetve a kormány szándékának megfelelően alakul majd ki.

Hoványi Sándor szerint régóta változásra szorul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás jelenlegi, roppant merev rendszere, ráadásul több szempontból is jól járnának az autósok, ha megszűnne az év végi, dömpingszerű szerződéskötés. "Ahogy eddig, október végén ezután is meghirdetnék a biztosítók a díjakat, az autósoknak viszont nem négy hét alatt kellene dönteniük, hanem a szerződéseik fordulónapja alapján akár hónapokig gondolkodhatnának azon, melyik számukra a kedvező" - mondta Hoványi. Ráadásul a kötelezőt együtt lehetne kötni és kezelni a - már most is eszerint a logika szerint működő - casco-biztosítással. Azoknak a helyzete is megoldódna, akik decemberben vásárolnak új autót, és így egy évig már nem tudnak változtatni - tette hozzá.

A biztosítási szakember szerint a reklámozási időszak elnyúlása sem jó érv az év végi váltás megszüntetésével szemben, hiszen ugyanazt a reklámköltséget a cégek az új rendszerben is bármikor elkölthetnék, a nagyok pedig nem kerülnének előnybe, hiszen egy hosszabb, drágább kampány költségeit bele kellene építeniük az áraikba.

Féltik a versenyt és a feledékenyeket

A Gazdasági Versenyhivatal korábban ellenezte, hogy a biztosítóváltást kiterjesszék az egész évre, kérdésünkre továbbra is azon az állásponton voltak, hogy ez nem az autósoknak, hanem a nagy biztosítóknak kedvez. "Ez a lépés egyértelműen rontaná a versenyt, és megállítaná a kötelező biztosítások díjcsökkenését" - mondta az [origo]-nak Mihálovits András, a versenyhivatal szóvivője. A javaslatot egyelőre nem ismerik, de ha valóban kormányrendelet-tervezetbe foglalják a változtatásokat, a hivatal véleményezheti, amennyiben érinti a versenyt. Reméljük, hogy kikérik a véleményünket, igaz, ezt nem muszáj a kormánynak figyelembe vennie - tette hozzá a szóvivő.

"Sokkal kevesebben váltanának, sőt sokan valószínűleg ugyanúgy megfeledkeznének a fordulónapról, mint ahogy a forgalmi engedély lejártát is sokszor csak utóbb veszi észre az ember" - mondta Mihálovits. Ezzel szemben a novemberi kampányidőszakban sokkal több az információ, az autósok ilyenkor összehasonlíthatják az ajánlatokat, meggondolhatják, megéri-e nekik váltani a jövő évre.

A jelenlegi rendszerrel szemben viszont felhozható, hogy az év végi dömpingszerű váltás óriási adminisztrációs nehézségeket ró a cégekre. Idén is problémát okozott, hogy egyes biztosítók nem tudták időben eljuttatni a díjfizetéshez szükséges csekkjeiket az új ügyfelekhez. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete pedig több esetben rótt ki büntetést biztosítókra azért, amiért hangzatos év végi reklámkampányaikban megtévesztették az autósokat.