Népi kapitalizmust akar a Munkástanácsok

Vágólapra másolva!
A Franciaországban már ötven éve működő munkavállalói megtakarítás modelljét ültetné át a hazai gyakorlatba a Munkástanácsok Országos Szövetsége; ennek lényege, hogy a dolgozók részesülnek a vállalat pénzügyi eredményéből - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Magyarországon mindenekelőtt az évenként húsz százalékos extraprofit-növekedést hozó multinacionális cégeknél, illetve nyereséges hazai vállalkozásoknál kellene bevezetni a "népi kapitalizmust" - mondta a lapnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.

A Munkástanácsok nyáron kidolgozza a modell hazai alkalmazásának lehetőségeit, illetve valamennyi szakszervezeti konföderációval felveszi a kapcsolatot annak érdekében, hogy közösen képviseljék a javaslatot. A szervezet korlátozná a multik profitkivitelét is, ami 2006-ban már a bruttó nemzeti termék négy százalékát tette ki, meghaladva a folyó fizetési mérleg hiányát.