Euró: terv már van, céldátum még nincs

Vágólapra másolva!
A kormány legutóbbi ülésén jóváhagyta az euró bevezetésére vonatkozó nemzeti átállási terv első változatát - jelentette be hétfő délután Simor András és Veres János. A jegybank elnöke és a pénzügyminiszter azonban hangsúlyozta, hogy bevezetési céldátum még nincs.
Vágólapra másolva!

A nemzeti átállási terv szerint Magyarországon egy ütemben - azaz egyszerre készpénznek és számlapénzként - vezetik majd be az eurót. A bevezetés előtt hat hónapig lesz kötelező az árakat forintban és euróban is feltüntetni. A forint és az euró párhuzamos elfogadása pedig legfeljebb egy hónapig tarthat. A forintbankjegyeket az euró bevezetés után még húsz évig, a forintérméket pedig öt évig váltja be a jegybank a közös valutára.

Veres János pénzügyminiszter a kormánydöntés bejelentését követően hangsúlyozta, hogy céldátum ugyan nincs, de az eurót bármikor bevezethetik. Szerinte megvan annak a lehetősége, hogy az ország 2009-ben belépjen az ERM-árfolyamrendszerbe, és 2011-ben bevezethesse a közös valutát. Ennek azonban feltétele a konvergenciaprogram megvalósulása. (A szakértők mostanában 2013-at emlegetik a legkorábbi reális dátumként.)

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke elmondta, hogy egyelőre nem született döntés arról, hogy az euróérméket Magyarországon vagy külföldön állítsák elő. Az MNB logisztikai központjába költözött pénzverde azonban alkalmas erre a feladatra.

A pénzügyminiszter cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint ebben a hónapban késve kapnák meg az érintettek a családi pótlékot. A miniszter azt azonban lehetségesnek nevezte, hogy a szokott időnél később, ám a törvényes határidőn belül folyósítják ezeket az összegeket. Veres János ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ország fizetőképessége megfelelő.

A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy ötféle változatot dolgozott ki az általa irányított tárca az áfarendszer átalakítására. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb problémának a miniszter azt tartja, hogy a felső áfakulcs felemelésével párhuzamosan szükségessé válik egy középső kulcs bevezetése. A háromkulcsos rendszernek azonban, úgy véli, csak akkor van értelme, ha forgalmi adóból nagyobb bevétele származik a költségvetésnek - annak érdekében, hogy csökkenthetők legyenek a jövedelmeket terhelő állami elvonások. Ellenkező esetben ugyanis nem javítja az intézkedés az ország versenyképességét.

Veres János arról is beszélt, hogy az Európai Unió áfával kapcsolatos szabályainak átalakítására a magyar kormánynak csak akkor kell reagálnia, ha azokat a szabályokat az unió illetékes testületei elfogadták, tervezetekről nem érdemes véleményt nyilvánítani. (A PM-ben kérdésünkre azt közölték, örülnek annak, hogy az áfaszabályozásban növekszik a tagállamok mozgástere, de egyelőre tanulmányozzák az előterjesztéseket.)

A pénzügyminiszter ugyanakkor szükségét látja annak, hogy egységessé váljon az EU áfával kapcsolatos szabályozása. Jelenleg ugyanis az unió áfarendszere kompromisszumokkal terhelt, aminek következtében a régi és az új tagállamokra nem azonos szabályok vonatkoznak.