Három nagy bankot büntetett a PSZÁF

Vágólapra másolva!
Összesen kevesebb mind húszmillió forint értékű bírsággal sújtott a pénzügyi felügyelet három nagybankot. A pénzintézeteknél különböző működési szabálytalanságokra és hiányosságokra derült fény.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Raiffeisen Bankot 8,5 millió forintra, az OTP Bankot 6,5 millió forintra, az MKB Bankot pedig 4,5 millió forintra bírságolta, a tőkepiaci törvény és a befektetési vállalkozásokról, illetve az árutőzsdei szolgáltatókról szóló törvény alapvető követelményeit sértő működési gyakorlat, illetve hiányosságok miatt - tette közzé a felügyelet.

A közlemény szerint a PSZÁF 2008 februárjától folytatott témavizsgálatot az MKB Banknál, az OTP Banknál, a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál. Azt vizsgálta, hogy a tőkepiacon jelentős szerepet betöltő univerzális bankoknál a befektetési szolgáltatási tevékenység gyakorlása során, az érintett piaci szereplők betartják-e a határidős ügyletek letéti követelményeire, az azokhoz kapcsolódó nyilvántartások megfelelőségére, illetve az ügyfélkövetelések védelmére vonatkozó jogszabályokat.

A közlemény szerint a PSZÁF tételesen ellenőrizte a bankok által egy meghatározott időszakban a Budapesti Értéktőzsdén, illetve a tőzsdén kívüli kereskedésben lebonyolított határidős devizaügyletek, meghatározott értéknapra vonatkozó bizonylatait. A vizsgálat kiterjedt a banki belső ellenőrzési, compliance officer-i, kockázatkezelési rendszerek és a belső szabályozó dokumentumok, valamint a határidős ügyletkötést érintő panaszügyek áttekintésére is.

A vizsgálat valamennyi vizsgált banknál hiányosságokat, illetve törvénysértő működési gyakorlatot tárt fel. A megállapított súlyosabb szabálysértések a határidős ügyletek letéti tőkekövetelményének érvényesítése kapcsán, az ügyfélkövetelések védelmére és a folyamatba épített ellenőrzés hiányosságára vonatkoztak.

A bírság mértékét mindhárom érintett bank esetében befolyásolta, hogy a piacon jelentős súlyú intézményről volt szó - áll a közleményben.