Kedden is dinnyeborogatás az Auchannál

Vágólapra másolva!
Dinnyével megrakott teherautókkal ismét Budapestre indulnak a békési gazdák kedden hajnalban, hogy tiltakozzanak az Auchan áruházlánc alacsony fogyasztói ára ellen - közölte Karsai József (MSZP), a dél-békési térség országgyűlési képviselője hétfőn az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Karsai József, miután tanácskozott a térség dinnyetermelőivel, elmondta, hogy az áruházlánc beszerzési vezetőjével nem sikerült tárgyalniuk, nem tudtak telefonon sem kapcsolatba lépni vele, ezért éjjel egy órakor elindulnak a gazdák a fővárosba.

A képviselő korábbi bejelentését módosítva elmondta: az M5-ös autópálya bevezető szakaszánál található Auchan áruház parkolójába borítanak ismét dinnyét, lemondanak arról, hogy az M1-esnél lévő bevásárlóközpontál is demonstráljanak. Így akarják megkönnyíteni, hogy a sajtó követni tudja a figyelemfelkelő megmozdulást. Emiatt a korábban számított 40-50 teherautónál - 1200-1500 mázsányi dinnyénél - várhatóan némileg kevesebb rakomány indul Budapestre.

Karsai József elmondása szerint a békési gazdákhoz várhatóan csatlakoznak a Jászságból is termelők. Elképzelhető, hogy a Nyírségben is tiltakozni fognak az áruház üzletpolitikája ellen - tette hozzá.

Nincs megállapodás a szombati akciót követően

Gillemont Katalin, az Auchan vezérigazgatóságának munkatársa az MTI érdeklődésére hangsúlyozta, hogy az Auchan nem kíván üzletpolitikáján változtatni.

Hozzátette, hogy három napon át intenzív telefonkapcsolatban álltak Karsai Józseffel a dinnye-ügy tisztázása érdekében, de a telefonbeszélgetésen túl nem jutottak. Karsai Józsefet telefonon ugyanis a megbeszélt időpont ellenére sem sikerült elérniük vasárnap délután. Ezt követően nem keresték egymást.

Gillemont Katalin kitért arra, hogy az üzlet parkolójába öntött dinnyét várhatóan a vásárlók, és az áruház személyzete takarítják majd el.

Emlékeztetett arra, hogy a termelők szombati akciója során a vevők nagy örömmel vitték a sértetlen ingyen dinnyét a parkolóból, volt, aki többet is. Az áruházlánc munkatársa ugyanakkor reményének adott hangot, hogy a gazdák megmozdulása "nem válik szokássá".

Nem bírnak el ekkora versenyt a termelők

Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselő szerint hatalmas kárt okozott az Auchan áruházlánc a dinnyetermelőknek azzal, hogy 49 forintért árulja a dinnyét.

Erről akkor beszélt az MTI-nek, amikor dél-békési választókerületének több dinnyetermelője több száz mázsa dinnyét borított szombat reggel az M5-ös autópálya fővárosi bevezető szakaszánál működő áruház parkolójába.

A multinacionális áruházlánc a 49 forintos akciójával Karsai szerint azt érte el, hogy a német és lengyel piacra szánt dinnye felvásárlási ára 26 forintra, a hazai piacra szánt termék ára pedig 20-22 forintra csökkent.

Ilyen alacsony felvásárlási ár mellett tönkremennek a termelők - mondta Karsai József. A jó minőségű magyar dinnyét egyébként az országutak mentén - tapasztalatai szerint - legkevesebb nyolcvan forintért árusítják.

A képviselő szombat délelőtt telefonon beszélt az áruházlánc beszerzési vezetőjével, és abban maradtak, hogy hétfőn tárgyalnak egymással.

A honatya azt szeretné elérni, hogy legalább 89 forintra emelkedjen a dinnye fogyasztói ára az áruházban.