Létrejött a világ legnagyobb sörgyára

Vágólapra másolva!
Az Anheuser-Busch Cos Inc amerikai sörgyártó elfogadta riválisa, a belga-brazil InBev 52 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, így létrejött a világ legnagyobb söripari vállalata. Az Anheuser- Busch gyártja a Budweisert- amely a legnépszerűbb sör az Államokban-, az InBev pedig a Stella Artois-t. A két cég egyesítéséből származó vállalat termékei közé tartozik még a Beck's, Hoegaarden, Staropramen, Leffe, Brahma, Rolling Rock és a Michelob sörmárkák is.
Vágólapra másolva!

A két gyártó egyesüléséből létrejött új cég az Anheuser-Busch InBev éves szinten 460 millió hektoliter sört értékesít. "Az Anheuser-Busch és az InBev együtt mintegy 36 millió dollár bevételre tesz majd szert és teljesítménye is megduplázódik"- nyilatkozta Carlos Brito, az InBev főnöke, akit az új vállalat vezérigazgatójává neveztek ki. " A tranzakció által megnő a Budweisernek, Amerika egyik legendás sörének nemzetközi felvevőpiaca"- mondta August Busch, az Anheiser- Bush főnöke.

Sokan aggodalmukat fejezték ki az iránt, hogy az egyesítés nagyarányú létszámcsökkentéshez vezethet az Államokban, melynek gazdasága egyre inkább romlik. Mindkét cég úgy nyilatkozott, hogy minimális számban küldik el dolgozóikat, mivel az Anheuser-Busch és az InBev felvevőpiaca között kicsi az átfedés: az Anheuser termékeinek az USA sörfogyasztóinak körülbelül fele állandó vásárlója, illetve vannak még érdekeltségei a mexikói Grupo Modeloban és a kínai Tsingtao sörgyártóknál, az InBev felvevőpiaca pedig Nyugat-Európában és Latin- Amerikában összpontosul.Így a fúzió segíthet abban, hogy a Budweiser népszerűbbé váljon az USA területén kívül is.