Számvevőszéki bírálat a MÁV Cargo miatt

Vágólapra másolva!
A MÁV Cargo Zrt. értékesítésénél nem érvényesült a tartós állami tulajdonra vonatkozó jogalkotói szándék, az aláírt szerződés a MÁV Zrt. számára indokolatlan kötelezettségeket tartalmaz, a vevő által vállalt kötelezettségek aggályosak és több ponton célszerűtlenek a magyar államra nézve - áll a számvevőszék MÁV-ról készített jelentésében, ami az ÁSZ internetes honlapján olvasható.
Vágólapra másolva!

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) harmadik alkalommal ellenőrizte részletesen a vasúti közlekedést, a legutóbbi ellenőrzés kiterjedt a források felhasználására, a szervezeti átalakításokra, a korszerűsítés megvalósítására, a vasúti mellékvonalakra vonatkozó döntésekre.

A jelentés megállapítja: a vasúti teherfuvarozási üzletág értékesítése célszerűtlen és ellentmondásos volt. A MÁV Zrt. példája is igazolja, hogy a törvények egyfajta értelmezésével országgyűlési kontroll nélkül kiszervezhető leánytársaságokba egy állami társaság valamennyi tevékenysége.

A számvevőszéki összegzés szerint ezt követően - ugyanilyen döntési mechanizmus alapján - az állami vagyont a társasági tulajdonlás hangsúlyozása mellett privatizálhatják, majd a befolyt bevételt az anyacég felélheti. Így a tartós állami tulajdon egy kiüresedett, vagyonát vesztett, funkció nélküli, gazdasági stratégiai jelentőségét tekintve érdektelenné vált céggé válik - hangsúlyozza az ÁSZ jelentése.

Nincs egységes nyilvántartás

Az ÁSZ ellenőrzése rávilágít arra: napjainkban nincs Magyarországon egységes vasúti járműnyilvántartás és nem kötelező az uniós országokban bevezetett időszaki hatósági járművizsga, amelyek lehetővé tennék a hazai forgalomban részt vevő vasúti járművek azonosíthatóságát, valamint az országban használt vasúti járművek rendszeres és kötelező ellenőrzését.

A számvevőszéki vizsgálat a 2002-2007 közötti időszakra terjedt ki, az ellenőrzött időszakban a vasúti korszerűsítést több átfogó fejlesztési koncepció is érintette, amelyek közös jellemzője az volt, hogy azokat forrásokkal nem támasztották megfelelően alá.

Nem figyeltek a fejlesztésre

A döntéseknél a vasútfejlesztés nem kapott megfelelő figyelmet. A közszolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos feladatok és kötelezettségek szerződésben való rögzítése elmaradt. A MÁV bonyolult szervezeti irányítása nem biztosítja a fejlesztési források átlátható és koncentrált felhasználását, nem hatékony a vasútfejlesztés finanszírozásának rendszere.

A MÁV Zrt. költségvetési finanszírozása az Rt.-vé alakulástól, azaz 1993. július 1-jétől 2007 végéig, folyó áron 1698 milliárd forintot tett ki, ebből beruházásra 294 milliárd forintot, működési támogatásra 957 milliárd forintot fordítottak, tőkejuttatás, hitelátvállalás, szanálás 405 milliárd forint volt.

Átjáróház a menedzsment

A MÁV Zrt. szervezetének átalakítását nehezítette, hogy 2002-2007 között az igazgatóságában 32 személy töltött be tisztséget, az igazgatóság összetétele 7 alkalommal módosult, részben a koncepcióváltások miatt.

Az időszak alatt 5 különböző Szervezeti és Működési Szabályzat határozta meg a társaság vezetői (igazgatói) körét, ahol 7-16 vezetői pozíciót, mintegy 50 különböző személy, a vezérigazgatói posztot 4 személy látta el. A társaság vezetése 4 különböző stratégiai anyagot fogadott el különböző néven és különböző céllal.

Nem megbízhatóak a mellékvonali számítások

A GKM mellékvonalakkal kapcsolatos döntés előkészítéseinél kockázatot jelentett, hogy a mellékvonalak költség- és eredményelemzés adatai nem megbízhatóak, nem készült hatástanulmány a térségek életének, gazdaságának hosszú távú fenntarthatóságára: a társadalmi egyeztetésre, az önkormányzati szándéknyilatkozatra rövid határidő állt rendelkezésre.

Az elmúlt évtizedek alatt a vasúti infrastruktúra műszaki állapota folyamatosan romlott. Az elhasználódás egyik alapvető oka, hogy a karbantartásra és a felújításokra, beruházásokra előirányzott források nem nyújtottak fedezetet a műszaki állapot szinten tartására sem.

Rendezetlen tulajdonviszonyok

A MÁV Zrt. ingatlangazdálkodását az ingatlanok és a felépítmények tulajdonjogi rendezésének hiánya, az áttekinthetetlen ingatlanvagyont terhelő korlátozások, az ingatlangazdálkodást érintő gyakori koncepció- és vezetőváltás jellemzi.

Egy nyugati-pályaudvari ingatlan értékesítésnél a MÁV Zrt. hibájából a kizárt vevő 27 milliárd forint, az új vevő 17 milliárd forint kártérítési igényt jelentett be.

A tulajdonosi felügyelet nem megfelelően működött. A MÁV Zrt.-nél a belső ellenőrzési szervezet feltárta a visszaéléseket, de érdemi intézkedés nem történt. A MÁV-csoportnál az ellenőrzött témakörökben és időszakra vonatkozóan több hatósági eljárás volt, illetve van folyamatban, köztük büntető eljárások is - állapították meg a számvevők.