Sokat gyengült a forint

Vágólapra másolva!
A budapesti bankközi devizapiacon kedden délután fél ötre az euró jegyzése 232,50/60 forintra emelkedett a hétfői 230,30/35 forintról, legmagasabb napi jegyzése 233,20/30 forinton volt.
Vágólapra másolva!

A kereskedők szerint a nemzetközi piacokon a kockázatvállaló hajlandóság csökkenése miatt érzékelhetően csökkent délelőtt a feltörekvő devizák mindegyike, délután azonban a zloty és a cseh korona esetében megfordult a tendencia. A forint erőteljesebb gyengülését azzal magyarázták a kereskedők, hogy az elmúlt napokban, hetekben az átlagot meghaladó volt a forint erősödése. "Megrázták a fát" - fogalmaztak a kereskedők. Egyes vélekedésekú szerint a Mol közelgő osztalékfizetése is hozzájárulhatott a gyengüléshez, mert a cég zömében külföldi részvényesei az osztalékot valószínúleg euróra kívánják majd konvertálni.

A forint gyengült a dollárral szemben is, de nem annyira, mint az euróval szemben. A különbséget az magyarázza, hogy az euró/dollár árfolyam napközben átlépte az 1,6-os küszöböt, jelenleg 1,5951-en áll. Az amerikai deviza kedden 145,50/60 forintot ért, hétfői értéke 144,60/70 forint volt.