Üzemeket zárnak be az olimpia idejére

Vágólapra másolva!
A kínai központi kormányzat további üzembezárások elrendelésére készül - derül ki a kínai sajtójelentésekből. Elsősorban vegyipari üzemek számára írnának elő átmeneti termeléscsökkentést, még ebben a hónapban, tekintettel a jövő hónapban megnyíló pekingi nyári olimpiai játékokra.
Vágólapra másolva!

A kormányzat a környezetszennyezés mérséklése terén gyorsabban szeretne eredményeket látni az országban. Szigorúbb rendelkezésekre lehet számítani, ha az üzemek nem képesek érdemi eredményt felmutatni a víz- és légszennyezés csökkentésében. A héten már számos pekingi ipari üzem bezárt, elébe menve a kormányzat esetleges szigorú döntésének, mások közölték, hogy ha rendeletet adnak ki róla, azonnal leállnak. A kínai hírügynökség szerint a hónap során még legalább 130 pekingi üzem átmeneti leállítására lehet számítani.

Sok üzem, acélöntők, építőanyagot gyártók és vegyipari cégek már részletes termelésszüneteltetési és szennyezőanyag-kibocsátáscsökkentési tervet dolgozott ki. Az építkezések alapozási munkáit a kínai fővárosban július 20-val berekesztik.

Korábban már más városokban is leállítottak gyárakat, s komoly közlekedési korlátozásokat rendeltek el azokra a járművekre, amelyek nem felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak.