Pécsre áramlik a tőke

Vágólapra másolva!
Körülbelül 140 millió eurónyi magántőke áramlik majd Pécsre a becslések szerint a Európa kulturális fővárosa (EKF) Pécs 2010 program hatásaként. Az első befektetők megérkeztek: a Grupo Milton gazdasági, kereskedelmi, lakáscélú és szolgáltatóipari ingatlanberuházásokat, köztük a most is üresen álló pécsi magasház rekonstrukciójára írt alá szerződést. Az Accor szállodacsoport pedig új házat tervez Pécsett. A fejlesztések mellett az idegenforgalom is sokat nyerhet a programsorozaton - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Szász Andrea, a Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht. kommunikációs igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, az EKF projekt révén 34,6 milliárd forintos költségvetéssel négy kulturális beruházást valósítanak meg: a Pécsi Konferencia- és Koncertközpontot, a Dél-dunán-túli Regionális Könyvtár és Tudásközpontot, a Nagy Kiállítóteret s az egykori gyár rehabilitációjával a Zsolnay Kulturális Negyedet. A beruházások a projektekről készített tanulmány szerint a megtérülési idő 10-15 év, a következő években azonban - nem közvetlenül az EKF-sorozatnak tulajdoníthatóan ugyan, de - új lendületet kaphat a város: megérkezhetnek a szálloda-befektetők, irodaházak épülhetnek, amelyek mind munkahelyet teremtenek.

Az ingatlanberuházás mellett az EKF programsorozatból sokat profitál a város turizmusa is: 2010-re Pécsre hozzávetőleg egymillió látogatót várnak - írta lapunknak küldött közleményében a Magyar Turizmus Zrt. (MT). A városban évente mintegy 127 ezer vendég fordul meg, ez a szám a kulturális programsorozat révén az azt követő években várhatóan évi több mint 450 ezerre nőhet, ez a számítások szerint 800 ezer vendégéjszakát jelent a városnak. 2010-ben a magyarok mellett főleg szlovén, horvát és szerb vendégeket várnak - vélekedik az MT.

A kulturális turisztikai kínálatot Pécs is a város vonzerejévé akarja tenni. Eddig a Baranya megyei székhelyen elmaradtak a jelentős működőtőke-beruházások, a megfelelő infrastrukturális fejlesztések, ennek következtében a képzett munkaerő sem látott perspektívát a városban, és elvándorolt - írja a Világgazdaság.

Ahhoz azonban, hogy a kulturális főváros programsorozat pozitív hatásai ne csak Pécsett, hanem régiószer-te érvényesüljenek, a dél-dunántúli városokban is szükség van a kulturális kínálat fejlesztésére, a kulturális programoknak az EKF rendezvényeihez való kapcsolódására csakúgy, mint a programok sikeres lebonyolításához szükséges kulturális infrastrukturális fejlesztések megvalósítására.