Amerikai gyógyszergyárat vásárol a Teva

Vágólapra másolva!
A Magyarországon is jelen levő izraeli Teva Pharmaceutical Industries 7,46 milliárd dollárért és mintegy 1,5 milliárd dollár adósság átvállalásával felvásárolja amerikai riválisát, a generikagyártó Barr Pharmaceuticals Inc.-et.
Vágólapra másolva!

A Barr jelenleg ötödik az Egyesült Államokban a receptköteles generikus gyógyszerek piacán, a Teva jelenleg 20 százalékot fed le ebből a piacból. A felvásárlással a Teva - reményei szerint - 2012-ig már 30 százalék körülire tudja emelni részesedését az amerikai piacon.

Az egyesült cég 37 ezer alkalmazottat foglalkoztat majd világszerte, és közvetlenül több mint hatvan országban lesz jelen. Összesített bevétele tavaly 11,9 milliárd dollár lett volna. A Teva számítása szerint az ügylettel legalább évi 300 millió dolláros éves megtakarítás érhető el három év alatt, és az egyesülés később is költségcsökkentési tényezőt jelent.

Európában is terjeszkedik a Teva

A Teva 2005. júliusban már megvásárolta az amerikai Ivax gyógyszergyárat is 7,5 milliárd dollárért, ezzel visszaszerezte világelsőségét, amelyet a svájci Novartis rövid időre elhódított tőle. Az Ivaxszel egy cseh gyógyszergyár is a Tevához került. Idén januárban a Teva 400 millió dollárt fizetett a szintén amerikai CoGenesys Inc. biotechnológiai cégét, és bejelentette az ugyancsak amerikai Bentley Pharmaceuticals Inc. megvételét is 350 millió dollárért.

Az amerikai Barr Pharmaceuticals Inc. előzőleg, 2006. októberben megszerezte a horvát Plivát. A Barr az emelt ajánlatának megfelelően részvényenként 820 kunát, összesen 13,99 milliárd kunát (2,38 milliárd dollár) fizetett. Ez az eddigi legnagyobb amerikai befektetés Horvátországban. A Pliváért a Barr az izlandi Actavisszal, az utángyártó ipar egyik szintén nagy reprezentánsával vetélkedett.

A Pliva, amely az utángyártott termékekre szakosodott, a legnagyobb forgalmú gyógyszergyár Kelet-Európában. A Barr-Pliva együttes a világon a nagyságra harmadik generikus gyártó lett az izraeli Teva és a svájci Novartis mögött. Európában a Barr korábban nem működött, európai üzletének központja a Pliva lett. A Pliva fő piaca Európa.

A Richternek előnyös a fúzió

A Richternek mind a Pliva, mind a Barr stratégiai partnere, és egyesülésük pozitív a számunkra - mondta a Richter Gedeon vezérigazgatója, Bogsch Erik még 2006-ban. A Teva fő európai gyártóbázisa jelenleg Magyarország.

A Teva csoporthoz Magyarországon a Teva Magyarország Zrt., a gyártással foglalkozó Teva Gyógyszergyártó Zrt. - ez az 1995-ben megvásárolt, volt debreceni Biogal gyógyszergyár, amely 2005. novemberben, 7 milliárd forint beruházással gyógyszeralapanyag-üzemmel bővült Sajóbábonyban -, és a 2000-ben felvásárolt Humantrade Kft. csoport tartozik, amelynek tagja a Humantrade gyógyszer-nagykereskedelmi cég, a Human Zrt. és a Humanpharma gyógyszergyárak.

A Teva Magyarország Zrt. tavaly nem konszolidáltan 32,5 milliárd forint bevételt ért el, 1,5 milliárd forinttal kevesebbet, mint 2006-ban. Gábor Péter az MTI-nek azt mondta, hogy továbbra is erős lesz a magyar gyógyszerpiacon a verseny, de az árcsökkentés mértéke mérsékeltebb lesz a tavalyinál. A Teva arra számít, hogy idén 2-3 milliárd forinttal nagyobb lesz a forgalma az előző évinél. A konszolidált árbevétel az előzetes adatok alapján tavaly 175 milliárd forint lehetett. Profitadatokat a társaság nem közöl, de a profitját a beruházások és a fejlesztések finanszírozására költi.