Az olimpia miatt lezárják a pekingi repteret

Vágólapra másolva!
Az olimpiai megnyitóünnepség idején a pekingi repülőtér nem fogad és nem indít járatokat, valamint a kínai főváros feletti légtérben is teljes repülési tilalmat rendelnek el - jelentette pénteken a kínai média.
Vágólapra másolva!

Az olimpiához kapcsolódó biztonsági intézkedések részét képező korlátozás augusztus 8-án este nyolc órától éjfélig tart - közölte a pekingi nemzetközi repülőtér helyettes vezetője. A kínai repülés történetében példátlan korlátozás több tucat járat késését vagy módosulását okozhatja, a kínai légitársaságok ezért a repülési tilalomhoz igazítva próbálják módosítani pekingi járataik indulási idejét.

A légtérkorlátozás a sanghaji repülőtér forgalmát is érinti, legkevesebb húsz, Sanghajból Pekingbe tartó járatot töröltek vagy későbbi időpontra módosítottak. A China Eastern online foglalási rendszerében az olimpiai megnyitó napján a délután 3 és este 10 óra között induló járatokra már nem engedik a jegyfoglalást.

A pekingi nemzetközi repülőtéren vasárnaptól kezdve újabb biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe, mind a három terminál bejáratainál minden repülőtérre érkezőnek ellenőrző pontokon kell majd áthaladnia.