Negyedéves rekordeladás az LG-nél

Vágólapra másolva!
A dél-koreai LG Electronics jelentős, de a vártnál kisebb második negyedévi adózott eredményjavulásról számolt be részben maroktelefon és laptévé eladásai bővülésének köszönhetően.
Vágólapra másolva!

A bevétele alapján a második legnagyobb dél-koreai elektronikai termékgyártó a Samsung Electronics után ugyanakkor azt jósolta, hogy a harmadik negyedévben csökkennek az eladásai, mert a globális gazdaság lassulása érinti néhány kulcsfontossági üzletágát, így a légkondicionáló berendezés-gyártást.

Az LG negyedéves adózott eredménye 706,9 milliárd von lett. Ez ugyan 84 százalékkal felülmúlja az egy évvel korábbi 384,6 milliárd vont, de elmaradt a piaci várakozásoktól. A Dow Jones Newswires által megkérdezett szakérők véleményének az átlagában 783 milliárd von profit szerepelt.

A cég globális működési nyeresége 85 százalékkal negyedéves rekordra, 856 milliárd vonra nőtt a tavalyi második negyedévi 463,6 milliárd vonról.

Az LG globális eladása éves szinten 22 százalékkal történelmi csúcsra, 12,74 ezer milliárd vonra bővült. A cég, amely a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a június 30-án záródott negyedévben 27,7 millió maroktelefont szállított le, felülmúlva az egy évvel korábbi 24,4 millió készüléket.

Az LG azzal számol, hogy idén összesen 100 millió mobiltelefont értékesít a tavalyi 80,5 millió után. A maroktelefonok térhódítása lassan az egész világot behálózza, néhány kivétellel a Föld összes országában lehet majd telefonokat vásárolni. A soron következők a felzárkózásban Afrika és Ázsia elmaradottabb részei.

Az LG Display, amelyben az LG Electronics-nak 37,9 százalékos részesedése van, a hónap elején arról számolt be, hogy a negyedéves profitja több mint megháromszorozódott éves szinten a folyadékkristályos kijelzők iránti erős keresletre.

Az LG Electronics negyedéves eredményét erősített a von árfolyamgyengülése a dollárhoz képest, miután jórészt exportra dolgozik. A második negyedévben 1 dollár átlagosan 1016,7 vont ér. Az első negyedévben a dollár átlagárfolyama 956 von, a tavalyi második negyedévben 929,3 von volt.