Lehet pályázni a BKV rendbetételére

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Önkormányzat és az Európai Beruházási Bank (EIB) közötti hitelszerződésben előírt munkára, a BKV Zrt. és a fővárosi tömegközlekedés hosszú távú működési és finanszírozási stratégiájának kialakítására írt ki nyílt közbeszerzési eljárást Budapest Főváros Önkormányzata.
Vágólapra másolva!

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent ajánlati felhívás a következő munkákra vonatkozik: előzetes jelentés, munkaanyagok elkészítése az átfogó stratégia és intézkedési terv elkészítéséhez, stratégia és intézkedési terv javaslat, stratégia és intézkedési terv. A feladat becsült ellenértéke nettó 250 millió forint.

A késedelmi kötbér minden megkezdett késedelmes nap után a nettó vállalkozási díj 0,1 százaléka, a meghiúsulási kötbér pedig a nettó vállalkozási díj 10 százaléka. Az ajánlattevőnek 2,5 millió forint biztosítékot kell letennie.

Ajánlatot az tehet, aki - vagy amely cég - az elmúlt három év során legalább 500 ezer fő népességű nagyvárosok integrált tömegközlekedési közszolgáltató vállalatai, illetve az integrált tömegközlekedési közszolgáltatás megrendelői részére nyújtott, a kiírt közbeszerzés tárgyával azonos stratégiai tanácsadási szolgáltatást.

Emellett az ajánlattevő vállalkozásnak az elmúlt 3 évben a stratégiai tanácsadás során teljes munkaidőben foglalkoztatott létszámának el kellett érnie a 25 főt.

A dokumentációt 20 ezer forintért lehet megvásárolni. Az ajánlattételi határidő ez év szeptember 5. Az eljárást kiíró az összességében legelőnyösebb ajánlatot fogadja el.