Vágólapra másolva!
Bankká alakulhat a HBW Express Takarékszövetkezet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének kedden közzétett határozata szerint.
Vágólapra másolva!

A határozat alapján a budapesti székhelyű pénzintézet neve a továbbiakban HBW Express Bank Zrt. lesz.

A tőkepiaci felügyelet ugyanakkor engedélyezte azt is, hogy spanyolországi Caja de Ahorros y Monte de Piedad Navarra 30 százalékos közvetlen befolyást szerezzen a bankban.

A takarékszövetkezeti tagok a 2008 márciusában megtartott közgyűlésen döntöttek arról, hogy gazdasági tárasággá alakítják a takarékszövetkezet.

Az akkor elfogadott vagyonmérleg-tervezet szerint a mérlegfőösszeg 27,81 milliárd forint, a jegyzett tőke kétmilliárd, a saját tőke pedig 2,76 milliárd forint volt. A vagyonmérlegben a pénzeszközök állománya 787 millió, az állampapír állomány 8,16 milliárd forint összeggel szerepelt. A hitelintézetekkel szembeni követelések 423 millió forintot, az ügyfelekkel szembeni követelések 15,9 milliárd forintot tettek ki. A kötelezettségek között 3,28 milliárd forintot tartottak nyilván a hitelintézetekkel szembeni kötelezettségként, az ügyfelekkel szembeni kötelezettségek pedig elérték a 21,66 milliárd forintot.