Nem áramlik a tőke Bulgáriába

Vágólapra másolva!
Kétséges, hogy képes lesz-e a bolgár kormány pótolni azt az uniós forrást, amelynek folyósítását az Európai Bizottság (EB) a múlt héten megtagadta, mivel úgy látja, hogy Bulgária nem tesz eleget a szervezett bűnözés és a korrupció visszaszorítása érdekében - áll a Napi Gazdaságban.
Vágólapra másolva!

A kabinet a hét végén rendkívüli "bentlakásos" ülést tartott, amelyen megváltoztatták a jövő évi költségvetés májusban elfogadott keretszámait és igyekeztek meghatározni, milyen lépéseket tegyenek addig, amíg a letiltott uniós források - még fel nem használt felzárkózási támogatások, PHARE-, SAPARD- és ISPA-pénzek - ismét az ország rendelkezésére állnak.

Végül arra jutottak, hogy költségvetési forrásokból és a beáramló külföldi működőtőkéből (FDI) tömik be a lyukat, ám míg az előbbire találhatnak forrást az év első felében elért 3,8 milliárd levás (3 milliárd dollár) bevételi többletből, addig az FDI-re aligha számíthatnak.
Hiába várt ugyanis a kormány a 2007-es 6,1 milliárd euró direkt külföldi tőkebeáramlás után 2008-ra 6,2 milliárdot, 2009-re pedig 6,3 milliárdot, Petar Dimitrov gazdasági és energiaügyi miniszter kénytelen volt bejelenteni, hogy az év első felében 500 millió euróval kevesebb FDI érkezett az országba, mint egy évvel korábban.

A miniszter úgy véli, hogy az EB döntése nyomán tovább csökkenhet a külföldi befektetések összege, és az FDI visszaesése sokkal nagyobb kárt okozhat az országnak, mint az uniós források elapadása.

Dimitrov és Meglena Plugicseva EU-ügyekben illetékes miniszterelnök-helyettes megbeszéléseket folytatott több, Bulgáriában befektetéseket finanszírozó görög bankkal a kialakult helyzet tisztázására. Hasonló találkozót terveznek az amerikai-bolgár és a német-bolgár kereskedelmi kamara vezetőivel. Eközben a kormány holnap a hatodik bizalmatlansági indítvánnyal néz szembe a parlamentben, ezúttal az uniós pénzek megvonása miatt.