Hatodára csökkent a Henkel profitja

Vágólapra másolva!
A német Henkel KGaA háztartásvegyipari vállalat szerdán 38 millió eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, 84 százalékkal kevesebbet a tavalyi második negyedévben elértnél. Az elemzők átlagosan 65 milliót vártak most.
Vágólapra másolva!

A visszaesést a brit National Starch betagozása és a világméretű takarékossági program előzetes költségei okozták, nem szólva a magasabb nyersanyagárakról, meg a fő nyugati piacokon gyenge lakossági keresletről. Az első negyedévben a 219 millió eurós adózott eredmény még 6,8 százalékkal több volt az egy évvel azelőttinél, de a többlet főként adóváltozásokból származott, mert a növekedés üteme már akkor is jócskán elmaradt az egy évvel korábbitól.

A második negyedben az üzemi eredmény 67 százalékkal 113 millió euróra csökkent a tavalyi második negyedévi 339 millióhoz képest. Ez jobb az elemzők várta 35 milliónál. Egyszeri tételek nélkül az üzemi eredmény 7,8 százalékkal 372 millió euróra emelkedett. Az első negyedben az üzemi eredmény 0,9 százalékkal 320 millió euróra csökkent, a valutaárfolyamok változásának leszámításával 2,5 százalékkal gyarapodott.

A második negyedben a forgalom 11,4 százalékkal 3,668 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 3,29 milliárdhoz képest. Az árfolyamváltozások és a csoportösszetétel változásának leszámításával a szerves növekedés 6,1 százalékos volt, a korábbi, 3-4 százalékos egész évi vállalati célsávon jóval felül. A célsávot szerdán javították, 3-5 százalékra. A National Starch beolvasztása és a külföldi értékesítés - leszámítva az Egyesült Államokat - némileg ellensúlyozta a Németországban igen gyenge fogyasztói keresletet.

Európában 8,2 százalékkal nőtt az értékesítés 2,283, milliárd euróra. Észak-Amerikában 3 százalékkal nőtt, Latin-Amerikában 13,3 százalékkal bővült, Ázsiában 44,9 százalékkal gyarapodott az értékesítés. Az első negyedévben a forgalom 2,3 százalékkal 3,162 milliárd euróra fogyatkozott az egy évvel korábbihoz képest, szervesen 3,3 százalékkal nőtt.

A Henkel áprilisban zárta a holland Akzo Nobel vegyiművek ragasztó- és elektronikai vegyianyagokat gyártó nagy-britanniai részlege, a National Starch megvételét, 2,7 milliárd fontért (közel 4 milliárd euró). A National Starch bevétele tavaly 1,25 milliárd font (1,83 milliárd euró) volt.