Kártalanítják a Horvát Iroda ügyfeleit

Vágólapra másolva!
Az Allianz Hungária Biztosítóhoz szerdáig 370 írásos kárbejelentés érkezett a Horvát Utazási Iroda csődje miatt; a biztosítótársaság elkezdte az ügyfelek kártalanítását.
Vágólapra másolva!

A biztosító MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az utazási listák alapján valószínű, hogy a kárigények összege meghaladja a szerződés szerinti limitösszeget, ezért egyelőre szükség van a kártérítési összegek arányos csökkentésére. Így a biztosító első körben az elbírált és jogos kárösszegek 80 százalékát fizeti ki a károsultaknak. Valamennyi kárigény beérkezése és elbírálása után kerülhet sor esetleg további kifizetésekre - fűzik hozzá.

A Horvát Utazási Iroda írásbeli nyilatkozatot tett, hogy jelenleg és a közeljövőben sem tudja visszafizetni az utasoknak a lemondott utak részvételi díját, és egyben a szabályoknak megfelelően megtette kárbejelentését. Az Allianz Hungária reméli, hogy a gyors kárrendezésnek köszönhetően a károsultaknak még lesz lehetőségük idén az elmaradt nyaralást pótolni - áll a közleményben.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal július 21-én törölte a Horvát Utazási Iroda Kft.-t az utazási vállalkozók hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt.

Az Allianz Hungária az iroda nyilatkozata alapján - a határozat előírásainak megfelelően - elkezdte a kárkifizetéseket a Horvát Utazási Iroda Kft. vagyoni biztosítéka terhére, összesen 68,9 millió forint erejéig.

A biztosítóhoz beérkezett kárbejelentésekhez egyenként 2-6 utas tartozik. A bejelentett károk mintegy 95 százalékát teszik ki az utazási iroda által átadott listák alapján valószínűsíthető kártérítési igényeknek.

A bejelentések többsége a kényszerű tartózkodás költségeit, az előlegeket, illetve részvételi díjakat tartalmazza.

A vagyoni biztosíték terhére biztosítási feltételek szerint - a szükséghelyzetbe került utasok érdekében megtett intézkedéseket követően - csak az utasok által az utazási irodának befizetett előleg illetve részvételi díj mértékéig nyújtható kártérítés, vagyis az utazási irodával szemben fennálló egyéb követelések megtérítésére nincs mód.