Vágólapra másolva!
Távozik posztjáról Bóna Ákos a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium   szakállamtitkára - közölte a tárca szerdán. Bóna Ákos a hírközlési ügyekért felelős szakállamtitkári teendőit 2008. augusztus 31-ig látja el.
Vágólapra másolva!

A közgazdász végzettségű szakember korábban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium infokommunikációs ügyekért felelős szakállamtitkáraként dolgozott. Pályáját a privát szférában kívánja folytatni.

Az MTI információi szerint a távozás hátterében részben az is állhat, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi tárcától az informatikai terület átkerült a Miniszterelnöki Hivatalba (MeH) és csak a távközléssel kapcsolatos szabályozás maradt itt. Így például a rádióspektrum politika kialakítása, a frekvenciagazdálkodás, a postaszektorral kapcsolatos stratégiai és szabályozási feladatok, illetve az elektronikus hírközlési terület. A MeH-hez az informatikai területek, így a stratégia és a szabályozás, valamint a programok kerültek át, köztük az Informatikai Közháló Program is.

Bóna Ákost 2008. március 25-én nevezték ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) új, infokommunikációs ügyekért felelős szakállamtitkári tisztségére. Az akkori közlés szerint az új szakállamtitkár legfontosabb feladatai közé tartozott az e-gazdaság fejlődését korlátozó tényezők felszámolása, az innovatív megoldások bevezetése a hozzáférés, a tartalom, a szolgáltatások, illetve az informatikai biztonság területén, valamint az elektronikus hírközlés szabályozásának felügyelete. A szakállamtitkár a legutóbbi kormányátalakítás, illetve a minisztériumok átszervezésekor került a KHEM-be.