Augusztus 15-e után jogellenes azoknak a járműveknek a részvétele a közúti közlekedésben, amelyekre a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) kötöttek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében emlékeztetett arra: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete augusztus 15-i hatállyal visszavonta a MÁV ÁBE működési engedélyét, ezzel egy időben az egyesület mint jogi személy megszűnik.

Augusztus 16-tól a MÁV ÁBE által kiállított iratok nem alkalmasak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezetének igazolására, akkor sem, ha a gépjármű üzemben tartója a biztosítási díjat az augusztus 15-e utáni időszakra is befizette - tudatta a rendőrség.

Tájékoztatása szerint a járművezető kötelessége, hogy a közúti ellenőrzés során a fedezet fennállását tanúsító okiratot át tudja adni. Egyrészt a biztosító által kiállított, az adott időszakra vonatkozó fedezetigazolás fogadható el, másrészt a biztosítási kötvény, illetve ajánlat, és az adott időszakra vonatkozó díjfizetést igazoló irat, mint például a készpénz-átutalási megbízás feladóvevénye.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét a rendőrség ellenőrzi, annak hiánya miatt az intézkedő rendőr figyelmeztethet, helyszíni bírságot szabhat ki vagy az eset súlyára tekintettel szabálysértési feljelentést tehet.

A szabálysértési feljelentés során a járművezető - ha ő az üzemben tartó is - százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Amennyiben a jármű vezetője és üzemben tartója különböző, az üzemben tartóra százezer forintig, a járművezetőre pedig harmincezer forintig terjedő pénzbírságot róhatnak ki.

Ha az üzemben tartó a közlekedési igazgatási hatóság felhívására nyolc napon belül nem igazolja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezetének fennállását, úgy hivatalból elrendelik a gépjármű kivonását a forgalomból - olvasható a rendőrség közleményében.