A harminc legfejlettebb ipari államot tömörítő Nemzetközi Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD szerint tagországainak gazdasága szinte kivétel nélkül komolyabb lassulásnak néz elébe. A szervezet az általa számított  úgynevezett összetett mutató értéke a tagországok egészére több tized ponttal csökkent májusról júniusra. Valamivel kisebb arányban esett a hét legfejlettebb országra számított külön mutató értéke is.

Minden fejlett állam gazdasága erőteljesebben lassul és a harmincas csoporton belül különösen áll ez az euróövezet államaira - állapítja meg az OECD, megjegyezve, hogy a zónán kívüli európai gazdaságok közül különösen igaz ez Nagy-Britanniára.

Az egyes államokat tekintve azonban az összetett konjunktúra mutató Kanada esetében mutatja a legnagyobb csökkenést, míg alig csökken Japánnál.

Valamennyi országra és országcsoportra 100 pont alatti a mutató értéke (június: 96,8), miként már májusban is az volt (97,4), ami lassulást jelez, az elkövetkezendő hat hónapra mutatva a gazdaság várható fejlődését.

Franciaország, Németország az USA a pácban

Nagy a csökkenés Franciaország, az Egyesült Államok és Németország esetében, különösen az egy éves távlatra jelzett konjunkturális kilátások jelzőszámaiban.

A szervezet ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy gyorsuló gazdasági növekedéssel számol Kínában és Brazíliában, viszont India és Oroszország gazdasága sem nő olyan gyors ütemben, mint májusban számolták.

Az OECD legutóbb június elején vitte le az idei növekedésre vonatkozó becsléseit tagországaira.