Vártnál jobb lett a Mol gyorsjelentése

Vágólapra másolva!
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. 179,7 milliárd forint nettó eredményt ért el az első félévben, ami 108 százalékkal több az egy évvel korábbi 86,4 milliárd forintnál - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vágólapra másolva!

A konszolidált, nem auditált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a Mol az első félévben 1 706,6 milliárd forint bevételt ért el, ami 52 százalékkal haladja meg a tavalyi 1 122,4 milliárd forintot.

A társaság a második negyedévben 114,7 milliárd forint profitot ért el, szemben az egy évvel korábbi 26,9 milliárd forinttal. Az elemzők a második negyedévre 102 milliárd forintos nettó eredményt vártak.

A második negyedévben a Mol bevétele 920,5 milliárd forint volt, 52 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A Mol a nettó eredmény növekedését elsősorban a jelentős árfolyamnyereséggel magyarázza.

Az üzemi eredmény az első félévben 156,4 milliárd forint, a második negyedévben pedig 89,1 milliárd forint volt, ami 6 százalékkal, illetve 3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

A gyorsjelentés szerint Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgató kifejtette: a feldolgozás és kereskedelem valamint a kutatás-termelés üzletek a második negyedévben is kedvező eredményt értek el. A társaság a második negyedévben új felfedezéseket tett Kazahsztánban és Oroszországban, amik hozzájárulhatnak az olaj- és gáztermelés növeléséhez. A Mol bejelentette az érintett feleknek Horvátországban, hogy nyilvános vételi ajánlatot kíván tenni az INA közkézhányadban lévő részvényeire. A társaság vizsgálja az OMV kezében levő 20 százalékos részvénycsomag sorsával kapcsolatos lehetőségeket is.

A kutatás-termelés szegmens húzta fel a Mol eredményét

A gyorsjelentés szerint a kutatás-termelés szegmens üzleti eredménye - a Szőreg-1 mező értékesítéséből származó egyszeri 393 millió dollár, 65,3 milliárd forint nélkül - 34 százalékkal 54,4 milliárd forintra emelkedett, főként a magas kőolajáraknak köszönhetően. A szegmens üzleti eredménye a mező eladásból származó összeget figyelembe véve 199,8 milliárd forint volt, közel háromszorosa az egy évvel korábbinak. A szegmens árbevétele 112,1 milliárd forinttal 264 milliárd forintra emelkedett az első félévben a bázishoz képest, részben a mező eladása miatt.

A kutatás-termelés szegmens beruházása és befektetése 7,6 milliárd forinttal 30,9 milliárd forintra nőtt az első félévben a bázishoz képest, tükrözve a Mol kutatási és termelésbeállítási tevékenységének magasabb aktivitását.

Jól ment az értékesítés is

A feldolgozás és kereskedelem szegmens eredménye 26 százalékkal javult, s elérte a 109,1 milliárd forintot: a növekedésben szerepet játszott, hogy több terméket adtak el, s nagyobb lett a dízel és a kerozin üzemanyagokon az árrés. Jelentős mértékben emelkedtek a rekord árrésű termékek értékesítési volumenei: a dízelé 29 százalékkal, a tüzelőolajé 52 százalékkal, a keroziné 8 százalékkal bővült, míg a motorbenzin értékesítés 12 százalékkal emelkedett.

Magyarországon az üzemanyag értékesítés az első félévben a bázishoz képest 3 százalékkal nőtt, döntően a dízel-eladás 6 százalékos növekedése miatt. Szlovákiában az üzemanyag-értékesítés 5 százalékkal emelkedett a piac 3 százalékos bővülése mellett. Ausztriában 10, Szlovéniában 28, Romániában 24 százalékkal, míg Horvátországban 29 százalékkal bővültek az eladások. Szerbiában a Mol megduplázta értékesítését a keresletnövekedés miatt.

A Mol csoport 2008. június 30-án 1 020 töltőállomást üzemeltetett, az olasz IES hálózatát, a terveknek megfelelően, 195 töltőállomásra bővítette az év végi 183-ról.

A petrolkémiai szegmensnek az első félévben 11,1 milliárd forint üzemi vesztesége volt, mivel az árrés az első negyedévi jelentős csökkenés után a második negyedévben történelmi mélypontot ért el.

Elmaradt, de nyereséges volt a földgázrészleg

A földgáz szegmens üzleti eredménye az első félévben alapvetően az FGSZ Földgázszállító Zrt. gazdálkodásának eredményét tükrözi: a vállalat üzleti eredménye 15,7 milliárd forint volt, 2,2 milliárd forinttal maradt el az egy évvel korábbitól. A magasabb működési költségek, elsősorban a magasabb kompresszorozási költségek ugyanis semlegesítették a magyar szállítás és a tranzit szállítás bevételének 6 százalékos illetve 12 százalékos emelkedését.

A földgázszállítás beruházásainak értéke 45,1 milliárd forint volt az első félévben, ami magában foglalja az importkapacitás bővítésére költött 43 milliárd forintot, és a Pilisvörösvár-Százhalombatta gázvezeték építésére költött 1,6 milliárd forintot. A társaság folytatta az 1,2 milliárd köbméter stratégiai és 0,7 milliárd köbméter kereskedelmi kapacitású földalatti gáztároló építését. A stratégiai készlet feltöltése 2009 végén fejeződik be.

A Mol Nyrt. pénzügyi eredményét negatívan befolyásolta a CEZ kezében lévő Mol részvények opciója, amely 6,4 milliárd forint nem realizált veszteséget eredményezett, míg a Magnolia opció 2,5 milliárd forint nem realizált nyereséget hozott. Mivel a Molban nőtt az idegen tőke állománya, a pénzügyi eredményt a kamatok növekedése is rontotta. Ugyancsak nem realizált nyereség keletkezett a devizahitelek átértékeléséből - áll a portfolio.hu oldalon.

A részvényárak amostani árfolyam körül stabilizálódhatnak

A TVK eredményéből azonban kiolvasható, hogy a vegyipari szegmens teljesítménye a Mol profitjának jelentős részét vitte el.

A jó kutatási eredmények (kazah gázmező és új magyarországi telepek feltárása) ellenére a ZMB mezővel fellépő olajvizesedési problémák miatt a termelés dimenzióban történő visszaesés várható.

Ráadásul az elmúlt hetekben az olaj ára is visszaesni látszik (ami viszont a kereset további élénküléséhez vezethet).

Az OMV ugyancsak visszavonta ajánlatát, így a vártnál jobb eredmények ellenére a Mol részvények összességében nerm felülárazottak a portfolio.hu elemzői szerint.

A Mol Nyrt-nek hat, 5 százaléknál nagyobb szavazati joggal rendelkező tulajdonosa volt 2008. június 30-án: az OMV csoport 20,3 százalék, az OTP Bank Nyrt. 9,5 százalék, az Oman Oil Company S.A.O.C. 8,0 százalék, a BNP Paribas S.A. 7,1 százalék, a CEZ a.s. 7,0 százalék, míg a Magnolia Finance Limited 5,5 százalék befolyással bírt a társaságban. A külföldi, főleg intézményi befektetők tulajdonrésze 32,1 százalék, a magyar intézményi befektetőké 4,1 százalék, a magyar magánbefektetőké 2,4 százalék, a Mol sajátrészvény állománya pedig 0,2 százalék volt a félév végén. Az MFB Invest Zrt. kezében pedig 4,1 százalék volt.

A Mol jegyzett tőkéje június végén 72,485 milliárd forint volt, 6 százalékkal kisebb mint egy évvel korábban. Az összes saját tőke 9 százalékkal, 1 156,618 milliárd forintra nőtt.

A Mol részvényeivel a BÉT "A" kategóriájában kereskednek, a papír hétfői záró ára 18.005 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvény árfolyama 31 015 forint és 17 700 forint között mozogott.