Tízen szavaztak az alapkamat megtartására

Vágólapra másolva!
A monetáris tanács tíz tagja az alapkamat 8,5 százalékos szinten tartása mellett szavazott, egy tag 25 bázispontos kamatcsökkentést javasolt a testület legutóbbi, kamatdöntő ülésén - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében, amely a testület július 21-i üléséről készült.
Vágólapra másolva!

A testület tagjai egyetértettek abban, hogy rövid távon az inflációs folyamatok megfeleltek a jegybank korábbi várakozásainak, ugyanakkor az inflációs kilátásokat ellentétes irányban befolyásolja a nemzetközi energiaárak drasztikus emelkedése és a forint jelentős erősödése.

Bizonytalan, hogy alakulnak a bérek

A tagok többsége szerint az elmúlt időszak inflációs és béradatai önmagában nem jelentettek változást a folyamatok megítélésében, és továbbra is nagymértékű bizonytalanság övezi az inflációs és a bérpálya rövid távú alakulását. Többen ugyanakkor kiemelték, hogy a legfrissebb adatok nem igazolták vissza egyes, múlt hónapban megfigyelt kedvezőtlen jelek tartósságát.

Több tanácstag is úgy értékelte, hogy a fundamentális okokra visszavezethető olajpiaci áremelkedést a spekuláció is erősítette, és az átmeneti túllövéseket követő korrekciók hatására középtávon már enyhülhet az importált inflációs nyomás.

Fontos az árfolyam szerepe

A tanácstagok egyetértettek abban, hogy a forint árfolyamának elmúlt időszakban bekövetkezett erősödésében fontos szerepet játszottak fundamentális tényezők, így például a Magyarország egyensúlyi helyzetében 2006 óta beállt javulás. Kedvezően alakult Magyarország kockázati megítélése is, a befektetések kockázati felára csökkent.

Elhangzott olyan vélemény is, hogy a hazai államkötvények hozamainak csökkenésével párhuzamosan az állampapír-piaci eladási hullám is elcsendesült, és a tendencia megfordulni látszik. Többek szerint azonban az árfolyam erősödés tartóssága ma még bizonytalan, mivel az erősödés nagyon gyorsan következett be. A forintárfolyam regionális devizákkal párhuzamos erősödése romló globális befektetői hangulatban ment végbe, ilyen befektetői reakció pedig nem volt jellemző a múltban.

Még mindig túl lassú a gazdaság

A tanácstagok megítélése szerint a magyar gazdaság továbbra is a potenciálisnál lassabb ütemben növekedhet. Elhangzott olyan vélemény is, hogy a reálárfolyam felértékelődésével párhuzamosan az exportkereslet visszaesése és az importverseny erősödése miatt tovább romlottak az elmúlt időszakban a gazdasági kilátások, ami a foglalkoztatás csökkenéséhez vezethet.

A tanácstagok egyetértettek abban, hogy a háztartások fogyasztási kiadásainak előrejelzését megnehezíti, hogy a lakossági jövedelmek és megtakarítások alakulását nagyfokú bizonytalanság övezi. Elképzelhető, hogy a háztartások rendelkezésre álló jövedelme érdemben lassabban bővül a hivatalosan kimutatott bérjövedelmeknél.

A kamatemelés mérsékli az inflációt

A tanácstagok megítélése szerint a jegybanki alapkamat elmúlt hónapokban végrehajtott emelése és a monetáris kondíciók érdemi szigorodása elősegíti az inflációs célok teljesítését. Egyes tanácstagok szerint a kilátások javulását az árfolyamsáv eltörlése is támogatta, mert így a monetáris politikai mozgástér korábbi technikai korlátját sikerült felszámolni.

A monetáris tanács továbbra is szükségesnek látja a szigorú monetáris kondíciók fenntartását, és kész megtenni a szükséges lépéseket, amennyiben az inflációs cél elérése veszélybe kerül - áll a testület közleményében.