Óriási pénzt hoz a NOB-nak az olimpia

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) több mint hárommilliárd dolláros bevételt vághat zsebre a pekingi olimpia kapcsán - írja keddi számában a Világgazdaság. Egyes források még ennél is több, 3,5 milliárdos bevételről tudnak.
Vágólapra másolva!

A Világgazdaság szerint a mostani bevétel egyharmaddal több mint a négy esztendővel ezelőtti athéni játékok után beszedett összeg.

Minden korábbinál többet, 1,74 milliárd dollárt vár a szervezet a televíziós jogdíjak érékesítéséből a versenyeket közvetítő 220 ország televíziós társaságaitól.

Ez közel húszszázalékos növekedés az athéni és csaknem százszázalékos emelkedés az 1996-os atlantai nyári játékokhoz viszonyítva.

A NOB tájékoztatása szerint csak a főszponzorok 866 millió dollár értékben támogatják pénzzel, illetve különböző termékekkel a pekingi játékokat, de minden bizonnyal félmilliárdot meghaladó összeg folyik be a helyi mecénásoktól is. Ez az 1996-os olimpia támogatásának közel duplája.

Az olcsó belépők miatt mindössze 240 milliós jegybevétellel számolnak, ez 40 százalékos visszaesést jelent Athénhez képest.