Fizetési problémák a Malév-tulajdonos orosz cégénél

Vágólapra másolva!
Az AiRUnion szövetség szerdán Moszkvából induló összes járatát elhalasztotta, mivel adósságai miatt nem tudta feltankolni a gépeket - jelentette az Interfax hírügynökség. A szövetségben tulajdonos Borisz Abramovics áttételesen a magyar Malévben is érdekelt, bár a magyar céget a hírek szerint nem érintik a fizetési problémák.
Vágólapra másolva!

A Domogyedovo repülőtéren a tablókon tájékoztatták szerdán az utasokat arról, hogy a szövetség onnan induló mind a 16 szerdai járatának indulását 24 órával elhalasztották. A járatok halasztásáról szóló információt az AiRUnionnál megerősítették.

Kedden Krasznojarszkból a KrasAir - az AiRUnion legnagyobb társasága - hét reggeli járata több órás késéssel indult ugyancsak azért, mert a gépek a társaság adósságai miatt nem jutottak üzemanyaghoz: a gépek feltöltését csak azt követően kezdték meg, hogy a KrasAir átutalt a kerozint szállító Szibir Avia Szervisznek 9 millió rubelt, ezt követően viszont a déli járatok nem tudtak elindulni.

Újabb késések

A KrasAir a nap folyamán még további 8 millió rubelt utalt át, de a Dusanbéba tartó járat feltöltésére így sem futotta, azt szerdára halasztották. A Vedomosztyi című üzleti lap forrásai szerint a KrasAir összesen 170 millió rubellel tartozik a Szibir Avia Szervisz cégnek.

A Rostechnologii állami korporáció - amely az AiRUnion társaságaiban tartott állami tulajdonrészek várományosa -, mintegy egymilliárd dollárban jelölte meg a szövetség adósságait, és megígérte a folyó fizetések rendezését, valamint az adóssági helyzet vizsgálatát. E célból az AiRUnionhoz kinevezte Mihail Mosiasvili beruházási bankárt és Roman Pahomovot, a legnagyobb orosz charter légitársaság, a VIM-Avia egyik vezetőjét.

Megállapodás a hitelezővel

Az adósságok terén a múlt héten az AiRUnion megállapodott legnagyobb hitelezőjével, a repülőterek üzemanyag-ellátásával foglalkozó TOAP céggel adósságai átstrukturálásáról s egyben arról, hogy a cég visszavonja az AiRUnion ellen benyújtott összes bírósági keresetét. Ez szakértők szerint azzal is összefügg, hogy a Rostechnologii vezetés tárgyalásokat kezdett a TOAP megvásárlásáról.

A Rostechnologii a tervek szerint megkapja az AiRUnion társaságaiban lévő állami részesedéseket, vagyis a KrasAir - a legnagyobb társaság - 51, a DAL 50,04 és a Samara 46,5 százalékát. A szövetség fő magánrészvényesei Borisz és Alekszandr Abramovics, akik a KrasAir és a Samara 40-40, a DAL 48,6, az OmskAvia mintegy 70 és a SibAviatrans 100 százalékát birtokolják.

Putyin rendelete

A Vlagyimir Putyin akkori elnök által tavaly májusban aláírt rendelet értelmében a szövetségnek novemberig kellett volna részvénytársasággá alakulnia a magánrészvényesek többségi tulajdonával, de nézeteltérés támadt a vagyon értékelése körül, mivel a Deloitte azt mutatta ki, hogy a többség az állam kezében van: az egész AiRUniont 304, az állami részt az egész 58 százalékára értékelte.

Az AiRUnion magánrészvényesei jóval kisebb különbségre számítottak, és vitatják a Deloitte számításait. A részvénytársaság idén január 17-én tartott első közgyűlése ennek megfelelően nem tudta elfogadni az értékelést, illetve az átalakuláshoz szükséges dokumentumokat.

Az orosz piac negyedét fedik le

A Rostechnologii márciusban javasolta, hogy az Állami Vagyonkezelő adja tulajdonába a nála lévő paketteket, s ezt a közlekedési minisztérium üdvözölte.

Az AiRUnion a tervek szerint hamarosan az orosz piac mintegy 25 százalékát fedi majd le. A szövetségben fő tulajdonos Borisz Abramovics közvetve tulajdonos a Malév magyar légitársaságban az Airbridge Zrt. 49 százalékán keresztül, de a magyar társaságban tartott részéhez továbbra sem lesz köze az orosz állami korporációnak - írja az MTI.

A Malév honlapja szerint a magyar cég 99,95 százalékban az Airbridge Zrt. tulajdonában van, a kisrészvényesek 0,05 százalékkal rendelkeznek. Borisz Abramovics az igazgatóság elnöke, Alekszandr Abramovics pedig ugyanennek a testületnek a tagja.

Az Opten céginformációi szerint ugyanakkor az Airbridge-nek két tulajdonosa van: Borisz Abramovics és Kiss Kálmán. A cégjegyzésre jogosultak között szerepel többek között Alekszandr Abramovics is.