Bajnai egyeztető fórumot hívott össze

Vágólapra másolva!
Bajnai Gordon gazdasági miniszter augusztus 28-ra hívta össze a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) alakuló ülését, a munkavállalói oldal péntekre alakítja ki hivatalos álláspontját, de valószínűleg nem vesz részt a fórumon.
Vágólapra másolva!

Kuti László, az OÉT munkavállalói oldalának soros elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a múlt hét végén kapta meg a miniszter meghívását a GEF jövő csütörtöki ülésére, és péntekig kért választ a szakszervezeti konföderációktól az oldal véleményének kialakítására. Tekintettel a még le nem zárult belső egyeztetésre inkorrektnek nevezte a Liga Szakszervezetek idő előtti megnyilvánulását a témában.

A Liga az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében ugyanis jelezte: nem kíván asszisztálni azokhoz a kormányzati célkitűzésekhez amelyek szerintük mind arról szólnak, hogy miként lehetne a befektetők, a vállalkozások érdekeit előtérbe helyezni, és amelyek a gazdasági érdekegyeztetést leszűkítenék a munkaadói-, az üzleti körökkel történő párbeszédre".

Kuti László kijelentette, hogy akkor vesznek részt a fórumon megfigyelőként, ha ezt valamennyi szakszervezeti konföderáció támogatja, illetve, ha ez ellen nem emel kifogást. Egyetlen elutasító vélemény azonban azt jelenti, hogy az OÉT munkavállalói oldala nem képviselteti magát fórumon. Hozzátette, hogy a meghívást az oldal kapta, így külön a szakszervezetek nem vehetnek részt azon.

Kuti László kifogásolta, hogy a kormány anélkül döntött az egyeztető fórum létrehozásáról, hogy tárgyalt volna róla valamennyi érdekelttel, közöttük a munkavállalókkal. Kritikával illette azt is, hogy az új fórumon az OÉT-nek csak egyes szervezetei jelennek meg és úgy vélte ebben a formában nincs értelme az egyeztetésnek. Azt is helytelenítette, hogy az OÉT-tel párhuzamosan jelennek meg egyeztető fórumok, amivel a kormány képviselői akár ki is bújhatnak az egyeztetés alól.

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, a fórum elnöke július végén jelentette be, hogy a kormány Gazdasági Egyeztető Fórumot (GEF) hoz létre, a testületnek a javaslattevő, véleményező joga lesz a vállalkozásokat érintő jogszabályok, intézkedések tervezeteiről. Közölte azt is, hogy a kormány a GEF létrehozásával egyidejűleg kezdeményezi a Versenyképességi Tanács, illetve a Vállalkozásfejlesztési Tanács megszüntetését.

A GEF munkájában a gazdasághoz kapcsolódó minisztériumok, illetve a gazdasági érdekképviseletek - MGYOSZ, VOSZ, Agrárkamara, MKIK, a Befektetői Tanács, a kisvállalkozói szövetségek (KÉSZ) és a vegyes kamarák - képviselői vesznek részt. Hozzátette: a GEF ülésének állandó meghívottja lesz az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói oldalának egy képviselője és megerősítette: a fórum munkája nem csorbítja az erősebb jogosultsággal rendelkező Országos Érdekegyeztető Tanács feladat- és hatáskörét.

A kormánytagok beszélgettek az adótörvényről

Szóbeli konzultációt folytatott a kormány az adótörvényekről - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön Budapesten a kabinet ülését követő tájékoztatón.

"A kormányülésen arról döntöttek, hogy a kabinet a jövő szerdán megadja a felhatalmazást a minisztereknek arra, hogy ismertessék a kormány álláspontját az érdekvédelmi szervezetekkel" - közölte a szóvivő kérdésre válaszolva.

Daróczi Dávid kormányszóvivő korábban azt közölte, hogy nyár eleje óta zajlanak egyeztetések a szakértőkkel az adójavaslatokról, amelyet szeptemberben kell benyújtaniuk a parlamentnek.

Az MSZP-frakció augusztus 26-i frakcióülésén a költségvetéssel összefüggő kérdésekről és az adóról is tárgyal.