Nap végi szárnyalás pénteken a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 436,01 pontos emelkedés után 20 550,39 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 2,17 százalékos növekedés.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma 11,46 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy Lehman Brothers-szel kapcsolatos pozitív hír, vagyis a koreai fejlesztési bank vásárlási szándéka, jótékony hatással volt a nemzetközi piacokra. Így a budapesti börze is több mint 2 százalékot erősödött.

Mivel a pénzügyi szektorból érkezett a jó hír, a nyertes elsősorban a pénzügyi szektor lett. Ez a Budapesti Értéktőzsdén is érezhető volt, ugyanis a az OTP-papírok árfolyama több, mint 4 százalékkal emelkedett - mondta Kovács Krisztián, hozzátéve, hogy szerinte az általános erősödés átmeneti jellegű.

Az OTP Bank részvényeinek árfolyama 288 forinttal, 4,23 százalékkal 7098 forintra emelkedett. A részvényekkel 4,23 milliárd forint értékben kereskedtek

A Mol-részvények ára 205 forinttal 1,25 százalékkal 16 600 forintra nőtt, forgalmuk 3,59 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 824 forinton zárt. Ez 24 forintos, 3,00 százalékos emelkedés az előző napi záró értékhez képest. A távközlési papírok forgalma 2,28 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama 100 forinttal, 0,31 százalékkal 32 005 forintra csökkent. A részvényekkel 1,20 milliárd forint értékben kereskedtek

Az Egis-részvények ára 270 forinttal, 2,08 százalékkal 13 270 forintra nőtt, 58 millió forint forgalom mellett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,67 ponttal, 0,03 százalékkal 2224,54 pontra emelkedett.