Kisbenedek lehet az Allianz első embere

2008.08.22. 10:05

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteken tette közzé honlapján azt a határozatát, amelyben engedélyezi, hogy Kisbenedek Péter Iván legyen az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A biztosító a leendő új első számú vezető nevét már augusztus elején nyilvánosságra hozta. Salamon Károly, az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója tizenhárom évnyi munkaviszony után, július 22-én úgy döntött, lemond tisztségéről és új szakmai kihívásokat keres. Ő korábban a biztosítótársaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese volt, majd 2006 márciusától töltötte be az Allianz Hungária elnök-vezérigazgatói pozícióját.

Az október 1-jén hivatalba lépő Kisbenedek Péter nyolc, az Erste Bank kötelékében eltöltött év után tér vissza Magyarországra. Kisbenedek Péter először vezérigazgatója, később elnök-vezérigazgatója volt a magyar Erste Banknak, majd 2007-ben Ausztriában pénzügyi vezetőként csatlakozott az Erste csoport igazgatóságához.

Az Erste Banknál betöltött pozíciói előtt, 1995 és 2000 között a biztosítási szektorban is tevékenykedett, az ÁB-AEGON vezérigazgató-helyetteseként, az értékesítés és marketing, illetve a lakossági és nem élet-biztosítási divíziók vezetőjeként. Emellett igazgatósági tagja volt az ÁB-AEGON Önkéntes Nyugdíjpénztárának is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK