Egyhónapos almablokád kezdődik

Vágólapra másolva!
Az ipari alma alacsony felvásárlási ára miatt tiltakozó almatermelők egy hónapig tartó, folyamatos demonstrációba kezdtek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hétfőn hajnalban. Elsőként Vásárosnaményban az Agrana-Juice Magyarország Kft. gyümölcsfeldolgozó telephelyét vették blokád alá mintegy száz járművel felsorakozva.
Vágólapra másolva!

Az útlezárásos tiltakozó akcióval a termelők nettó 30 forintos kilogrammonkénti felvásárlási árat szeretnének kikényszeríteni - mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) igazgatója az MTI munkatársának.

A feldolgozók által ajánlott 15-20 forintos árat elfogadhatatlannak tartják - mondta Budai.

Éppen ezért levélben arra kérték az árvitában közvetíteni akaró Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy a korábbi eredménytelen egyeztetések után a héten újra ültesse tárgyalóasztalhoz a termelők képviselőit és a feldolgozó üzemek tulajdonosait.

A blokád menetrendje

Vásárosnaményban hétfő reggel hat órakor már több, mint száz traktor, valamint kétszáz személy- és teherautó sorakozott fel a termelői blokád alá vett Agrana-Juice telephelye előtt, és Budai szerint a tiltakozók száma nap közben tovább emelkedik majd.

Hasonló tiltakozó akció kezdődött hétfő reggel hatkor Anarcson is, az Agrana-Juice léüzeme előtt, délben, 12.00 órától pedig a mátészalkai ESZAT Kft. telephelyét vonják blokád alá a tiltakozó almatermelők.

Az Agrana Magyarországon

Az Opten Kft. céginformációs adatai szerint a 2006-ban hatmilliárd forintos forgalom mellett 683 millió forintos nyereséget elérő Agrana-Juice az osztrák Agrana Juice GmbH tulajdonában van jelenleg.

Az osztrák-német Agrana a magyar cukoripar egyetlen megmaradt szereplője a kaposvári cukorgyár révén.

Ezen kívül jelentős termelőbázisa van Szabadegyházán is, ahol keményítőt és izocukrot állítanak elő, a Hungrana nevű cégükben.

Szabadegyházán nemrégiben Európa egyik legnagyobb kukorica-feldolgozó bázisát és bioetanolgyárát hozta létre az osztrák cég.

A tejtermelők ősztől kezdik?

A gazdasági napilap, a Világgazdaság közben hétfői számában arról ír, hogy várhatóan szeptemberben kezdődik a tejtermelők demonstrációja. Az ágazati szereplők elsősorban a Tesco és az Auchan piaci magatartásával elégedetlenek.

Az is sérti a gazdálkodók érdekeit, hogy a tej felvásárlási ára az év eleje óta csökken.

Vita Budapest és Brüsszel között is?

Szintén a Világgazdaság ír arról, hogy éles viták várhatók ősszel az Európai Bizottság és Magyarország között.

A közösségi agrárpolitika felülvizsgálatáról van szó, amikor is Brüsszel inkább csökkentené, Budapest viszont bővítené a mezőgazdasági termelés mennyiségét.

Magyarország ellenzi azt is, hogy az egy hektárnál kisebb gazdaságok ne kapjanak közvetlen kifizetést. A mai birtokméret alsó határa ugyanis 0,3 hektár, így több termelő elesne az EU-támogatásoktól.