Erősítenék a fogyasztót a bankkal szemben

Vágólapra másolva!
Jó ideje  napirenden van az egyoldalú banki szerződésmódosítások korlátok közé szorítása, a javaslatokból hamarosan törvény születhet. A bankszektor inkább az önszabályozást vállalná - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Korlátozni fogják az ügyfeleknek kedvezőtlen egyoldalú banki szerződésmódosítás lehetőségét. A szakértők kedden is tanácskoztak arról, miképpen erősíthetők a fogyasztói pozíciók a bankjogi szabályozásban.

A fogyasztóvédők úgy látják: a hitelszerződések feltételeinek egyoldalú módosítása ma már a bankok bevett gyakorlata, a törvényi lehetőséggel visszaélve, akkor sújtják vele ügyfeleiket, amikor akarják. Saját üzletpolitikai érdekeiknek megfelelően emelik a kamatot, illetve a különböző díjakat, az ügyfél pedig rendszerint utólag értesül arról, többet kell fizetnie.

Ez a helyzet az oka annak, hogy a civil fogyasztóvédők pereket indítanak bankok ellen az általános szerződési feltételek tisztességtelen alkalmazása miatt. Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke azt szeretné, ha a törvény egyértelműen kimondaná, mikor változtathat a pénzintézet a szerződésen.

A bankszakemberek az önszabályozást preferálnák az állami kötelezéssel szemben, és hozzáláttak egy ilyen kódex előkészületeihez. Többé-kevésbé egyetértés van abban, hogy a fogyasztó ingyenesen felmondhassa a hitelszerződést, ha az egyoldalú banki intézkedés jelentős hátrányt okoz számára.

A GVH évek óta kifogásolja a fogyasztót megtévesztő banki gyakorlatot, és szorgalmazza a szerződésváltoztatási jogok, illetve a bankváltási költségek kellő korlátozását. Torjákné Amberger Teréz irodavezető elmondta: jelenleg e téren nem érvényesül a fogyasztóvédelem, ezenkívül - mivel nem erőfölényről vagy kartellezésről van szó - gyenge a versenyvédelem is.